Átalakulóban a huszonévesek értékválasztása

Átalakulóban a huszonévesek értékválasztása

Az elmúlt évtizedben nagyot fordult a világ a fiatalok értékorientációit, politikai-ideológiai identitását illetően – írja az ÉS-ben Vásárhelyi Mária az Értékválasztások a huszonévesek körében című cikkében. A kilencvenes évek kutatásai még azt jelezték, hogy a fiatal választók körében nem volt vonzódás sem a bal-, sem a jobboldali értékek iránt, és ellentétben a szülők és nagyszülők generációival, az akkori huszonévesek körében a bal–jobb orientáció nem játszott szerepet az identitásképzésben.

Generációk a színpadon, nagymama és unoka együtt ropja

Generációk a színpadon, nagymama és unoka együtt ropja

Nem fáj a derék, várhat a mosogatás, ha próba van. Az sem ritka, hogy egy család több generációja áll egyidőben a színpadon.

Nem ismerik a szülők a diákok szokásait

A 10–12 éves magyar gyerekek tizede nem ebédel napi szinten, míg 15 százalékuk minden nap fogyaszt gyorséttermi ételt. Naponta tízből négy gyerek reggeli nélkül megy iskolába, és tízórait is csak minden második tanuló eszik. Csak minden harmadik gyerek uzsonnázik. Vacsorát a diákok 80 százaléka fogyaszt.

 

 

 

 

 

Tízből kilenc tinédzsert idegesítenek a szülei

Egy népszerű sorozat DVD kiadásának apropóján 1500 tinédzsert és 1500 szülőt kérdeztek meg Nagy-Britanniában. A tinédzserkutatás témája a szülők idegesítő viselkedésének feltérképezése volt. A megkérdezett tinik 88 százaléka vallotta be, hogy szüleiknek vannak idegesítő tulajdonságaik, amelyek zavarják őket. Sőt 72 százalékuk nem szívesen mutatná be szüleit új szerelmének, nehogy "az ősök beégessék előtte".

 

 

 


A szülők lakoltatták ki gyereküket

Bár a 41 éves, velencei férfinek állítólag volt rendes munkája és keresete, kora ellenére nem akarta elhagyni a szülői házat. A szülők továbbra is főztek és mostak rá, végül megelégelték a dolgot: hivatalos levelet küldtek a fiúnak, akinek 6 napon belül ki kellett költöznie, vagy a rendőrség költözteti ki.

 

 

 


http://www.lustigegeschenke.net/images/b_216_hotel-mama-fussmatte-jpg.jpg

Halász Judit a konzervatív családmodell híve

Generációk sora mondhatja el, hogy az ő dalain cseperedett fel. Gyerekek, szülők barátja, miközben már háromszoros, boldog nagymama. Igazi hungarikum, aki szívmelengető zenéjével csal mosolyt az arcokra.

 

 

 

 

 


kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland