Családkutatás eredményei
2008. December 16. Kedd

Családkutatásról III. rész

 

Családkutatás eredményei

1. Családi találkozók

Bakonyszentlászlón eddig négy családi találkozót szerveztünk.  Az I. Soós találkozót 1998-ban Horváth István, 2003-ban a II. Soós találkozót dr. Oláh Béla és felesége Gubicza Borbála, 2008-ban a III. Soós találkozót Körmendi István és az I. Gubicza találkozót 2006-ban én szerveztem meg. A találkozókon egyre nagyobb létszámban gyűlt össze a négy generációt képviselő rokonság.

I. Soós találkozó, Bakonyszentlászló, 1998 

 I. Soós találkozó, Bakonyszentlászló, 1998   II. Soós találkozó, Bakonyszentlászló, 2003

 III. Soós találkozó, Bakonyszentlászló, 2008                                                

                        III. Soós találkozó, Bakonyszentlászló, 2008

 A találkozókon nagy sikere volt a bemutatott – projektorról kivetített – családtörténeti képeknek, elmondott történeteknek.   
Az I. Gubicza találkozón 162 fő rokon vett részt. A szervezésében és a programokban a Gubicza rokonság nagy létszámmal vett részt. A találkozót megelőzően – a rokonokból – “szervező-, rendezőbizottságot” alakítottunk. Közösen alakítottuk ki a programokat és azt, hogy ki milyen feladatot vállal a találkozó megszervezése, lebonyolítása során. A bakonyszentlászlói rokonok rendezték be a termet, tanították be a rokon gyerekeket a műsorra, gondoskodtak a rokonság, a vendégek fogadásáról. 

                                        I. Gubicza találkozó résztvevői                      

 

I. Gubicza találkozó
résztvevői, 
Bakonyszentlászló, 2006

 

 

 

Az I. Gubicza találkozó (rövid) programja: 
 9 órakor szentmise,
10 órakor koszorúzás a temetőben,
11 órakor találkozó az iskola aulájában 

 Szép és megható volt a népes rokonság közös szentmisén való imádkozása, és emlékezése az ősökre. A szeretet összekötő szálai vezérelték a résztvevőket, amikor az emlékezés koszorúját elhelyeztük a bakonyszentlászlói temető központi kőkeresztjénél. Az idősek és a fiatalok is egy-egy virágszálat tettek az elhunyt szép-, ük-, nagyszülők és rokonok sírjaira.

 A bakonyszentlászlói iskola aulájában volt a központi ünnepség, ami a Gubicza unokák trombitanyitányával indult. Unokatestvérem, Horváthné Karvas Zsuzsanna, megható köszöntővel, versidézettel adta meg a kellő hangulatot. A találkozón virággal köszöntöttük a találkozó legidősebb résztvevőit. 

2. Honlapot készítettünk 

A kutatások eredményeként az adatok, információk, fényképek köre folyamatosan bővült. Így jutottunk el a Gubicza és a Soós családok honlapjainak elkészítéséig. Ezeken láthatók a  családfák, a találkozók fényképei, videó felvételek, évenként a családi események dokumentumai, emlékek, régi tárgyak, visszaemlékezések, publikációk is. 

Elkészült honlapok:

       Gubicza család honlapja: http://www.gubicza.csaladfa.info/ 

       Soós család honlapja: http://www.soos.csaladfa.info/

 3. Konferencián előadás

 A Veszprém Megyei Levéltár 2007 tavaszán „Családtörténeti kutatás – határon innen és túl” címmel nemzetközi konferenciát szervezett. Ezen egy előadás megtartásával bemutatkozási lehetőséget kaptam, mint “amatőr” családtörténeti kutató. Az előadásomat a – már éveken át – kutatott családok bemutatásával, „Az összetartozás erősítése - a Bakonyban otthonra talált családok múltja és jelene” címmel tartottam.

 4. A família összefogásának eredménye, a kőkereszt felújítása

 A 2006. augusztus 19-én megrendezett I. Gubicza találkozó résztvevőinek elhatározása alapján a Gubicza Antal (1842-1933) és neje Kovács Eleonóra (1846-1914) által 1914-ben Bakonyszentlászlón állíttatott kőkereszt felújítása a rokonok támogatásával 2007. májusában megvalósult. Rendkívüli eredménynek tartom, hogy mintegy fél év alatt, összesen száz család támogatásával rendelkezésre állt a felújításhoz szükséges összeg. A kereszt felújítását Fekete Attila okl. kőszobrász-restaurátor végezte. A Gubicza rokonokon túl a Soós rokonság is támogatta a kereszt felújítását, de nem egy helybéli „nem rokon” is hozzájárult a felújításhoz. Mivel korábban a kőkereszt az egyik Soós család háza előtt állt, amiért a helybéliek „Soós-kereszt”-nek nevezték el, ezért a Soós család is sajátjának érzi a keresztet.

 Többen kérdezték, hogy sikerült több mint száz embert (rokont, nem rokont) az adományozásra, a felújítási munkában közreműködésre rávenni? „Nem tudom, csak kértem…” válaszoltam. A bakonyszentlászlóiaknak, a rokonoknak és nekem is nagy-nagy örömet jelentett a kereszt felújításának megvalósítása, újra szentelése. 

A kereszt felújítás előtt és után              A felszentelési ünnepségen, Bakonyszentlászló, 2007

    A kereszt felújítás előtt és után       A felszentelési ünnepségen, Bakonyszentlászló, 2007   

Az ezzel kapcsolatos ünnepélyre lelkesen készültek a bakonyszentlászlóiak, a rokon pedagógusok egyrészt énekkari számokkal (tanár: Eszlingerné Derhán Gabriella), másrészt verssel, előadta: Gubicza Melinda, általános iskolai tanuló (tanár: Horváthné Karvas Zsuzsanna) tették azt emlékezetessé. 

 A köszöntőt unokatestvérem, a győri Balogh Pál mondta. Felidézte a kereszt „sorsát”. A kereszt történetét, az akkor 90 éves édesanyja, Gubicza Erzsébet visszaemlékezése alapján jegyezte fel.  

 

A keresztet ünnepélyes és megható szertartás keretében HORVÁTH ISTVÁN kanonok szentelte fel. Ezt követően a rokon unokák koszorút helyeztek el a kereszt lábánál. Majd, mint a felújítás szervezője, a kereszt fényképével és az adományozók névsorával ellátott emléklapot adtam át az adományozóknak.

 

 

5. Gubicza Antal (1899-1973) a balatonfüredi kerület esperese, pápai kamarás   életéről 

A Balatonfüred Városért Közalapítvány 36. kötete – a MÁRVÁNYTÁBLA HELYETT című könyve – a  Balatonfüreden élt 19 neves polgárt, családot mutat be. A könyvet Elek Miklós, a balatonfüredi helytörténeti gyűjtemény igazgatója szerkesztette. 

A könyv bemutatója Balatonfüreden, 2008. március 4-én

                                  A könyv bemutatója Balatonfüreden, 2008. március 4-én

Az egyik neves balatonfüredi polgár GUBICZA ANTAL volt. A róla szóló fejezet megírására engem kértek fel.  Gubicza Antal, édesapám unokatestvére volt, de én őt csak szüleim elmondásaiból ismertem.

Gubicza Antalnak csak a rövid életútját a – Pfeiffer János: A veszprémi egyházmegye történeti névtára (1630-1950). (Püspökei, kanonokjai, papjai) München, 1987 – könyvből ismertem.  Rengeteg kérdés merült fel bennem: Hol kezdjem a kutatást? Hol keressem az adatokat? Szerencsémre nagyon sok segítséget, útbaigazítást kaptam a Veszprém Megyei Levéltárban és sok kéziratot, dokumentumot találtam a Veszprém Megyei Érseki Levéltár irattárában is. Két éves kutatás alapján összeállt a Gubicza Antal (1899-1973) balatonfüredi kerület esperese, pápai kamarás életéről szóló fejezet. A könyv megjelenését követően két könyvbemutató volt, Balatonfüreden és Gubicza Antal szülőfalujában Bakonyszentlászlón is. A bakonyszentlászlói könyvbemutatón Gubicza Antal életéről, a könyv kiegészítéseként bemutatót tartottam „Ami a könyvből kimaradt…” címmel.

A családtörténeti kutatások eseményei a már elkészült honlapokon megtekinthetők:

                        http://www.gubicza.csaladfa.info/   
                       
http://www.soos.csaladfa.info/

 

Veszprém, 2008. december 16.                                                    

Gubicza Ilona
   Veszprém