• Ákoska és az “Altató”

Ákoska lassan két éves,esténként az  anyukája József Attila Altató dalával altatja, amit Ákoska általában kiegészít:

Pl:

<!–{PS..2}–>

A villamos is aluszik.., .. “meg a busz is”

…a jó cukor is aluszik -...”meg a Tújó Judi is”….

Ákoska és a villamos  

Ákoska kis unokám 16 hónapos és rettentően érdeklik a villamosok. Mivel itt mennek el a lakásunk előtt, le kell menni a járdára, ahol fél óráig is képes nézni és integetéssel köszöntgetni a sárga és piros villamosokat. A vezetők általában egy-egy fél mosollyal nyugtázzák a produkciót…Ám az egyik nap csoda történt. Egy fiatal nő vezette a villamost, aki már messziről mosolygott és meglepődve láttuk, hogy az Ákoska integetésére a villamos lelassít, csilingel, és minden lámpájával villog.. Ákoska ámulva nézett a még távolodóban is indexelő jármű után.. Hát ez ilyet is tud? Bizony ennek a villamosnak lelke volt, akár a Thomas gőzmozdonynak a mesefilmben…

Néha a gyerekek olyan jókat mondanak….Sokan mondták már, mikor elmeséltem egy-egy mondásukat, hogy miért nem írod le ezeket? Akkor most leirok néhányat:

A három fiu unokánk: Ferike (13 éves) Balázska (11 éves) és Ákoska 7 hónapos.

•  Balázska kisunokám 4 éves volt, amikor a bárányhimlőből szépen gyógyult, és megkérdezte tőlem:

- Papa a bárányhimlő után jön a kecskehimlő?

•  
  Ferikém 3 éves volt amikor elmentünk az ebédhez valót bevásárolni.

Megkérdeztem tőle:

-Ferike mit vegyünk ebédre?

- Szejintem jopit!

•  
   Nagymama vett egy új körömcipőt és kérdezi Ferikétől (4):

- Na Ferike milyen az új cipő?

- Hát, én még ilyen csinos női lábakat életemben nem láttam!!!

•  
  Az óvodában egyszer Balázska meg a Venci nagyon összekapott (önkormányzati választások után voltunk).

Kérdezi az óvónő min vesztetek össze:

Venci: mert én azt mondtam neki, hogy ő lesz az ajpoldájmestej..

Balázska: nem azt mondta, hanem azt mondta, hogy szajpoldájmestej leszek…

• Ferikém 4 éves volt amikor közösen épitettük a sziklakertet. (Eredmény a mellékelt képen)

 Ő a kistalicskával én a naggyal.

De kikötötte, hogy ő az irányitó és csak akkor vihetem a földet, ha arra engedélyt adott. Igy is volt, mikor egyszer megszólalt:

-Hát nincs ilyen rendes nagyapja a világon senkinek, aki ennyit segít az unokájának.

•  
  Ő mondta azt is, hogy:

-De jó, hogy így kopaszodsz papa, legalább több puszit lehet adni a homlokodra!

• Balázskám 5 éves lehetett, amikor nagyon kereste minden játékboltban az egyik Bionicle harcost (kódszám alapján) Pesten nem kapott, erre bejártuk Miskolc játékboltjait, persze itt sem kaptunk.

A keresés végén megszólal az Intersparban:

- Hát papa, ez bizony nem fog Miskolc dicsőségére válni!

Ezt követően mégis csak megtaláltuk azt a harcost egy másik boltban, ráadásul a nagymama meghívta Őket a Meki-be..mire Balázskám:

-Hát ezek életem nagy pillanatai!

• Egyszer eléggé rosszkedvüen jött haza az oviból. A nagyanyja megkérdezte: mi baj van Balázska?

 -Hát az, hogy a Petinek is,Vencinek is,  meg nekem is a Zsófi tetszik..Most mit csináljak? Harcoljak mama?

- Harcoljál Balázskám, harcoljál…..

 Másnap: anya megbeszéltük, hogy mind a hárman Zsófit vesszük el feleségül..

- De hát azt úgy nem lehet…
-Hát nem egyszerre, hanem egymás után….

• Még amikor Tapolcán strand volt…. 

Egyszer mentünk a gyerekekkel a Tapolcai strandra, amikor a kocsiban mondja a nagyanyjuk: én nem szeretem a villanytelepi strandot, ott ül az a sok vénasszony a melegvízben…

Erre Balázska: de hát Te is az vagy mama..Ferike mindjárt le is torkolta:

- A mama nem vén, nem öreg, hanem középkorú!

-Ja…én is azt akartam mondani…. 

•  A gyerekek elrontották a rádiót az autóban, én meg bosszankodtam, tekergettem a gombját össze-vissza, egyszer Balázska megszólal a hátsó ülésen:

- Nem baj Papa, majd én énekelek…

•  
  Ferike nagycsoportos ovodás volt, amikor kérdezte az anyjától:

-Anya hány évesen lehet nyugdijba menni?

- 62 évesen.

Kis gondolkodás után: hajaj még 56 évem van….

•   Ferike 7 éves volt, amikor az anyukájával utaztak Budapestre. A gyerek olvasgatott egy képeskönyvet, egyszer csak azt kérdezte?

- Anya mi az a hüvely? A vonat utasai egyből kárörvendő érdeklődéssel várták a választ….

Az anyuka pár másodpercig csak formálta  a szavakat, amikor Ferike megmentette a helyzetet..

- Ja tudom, amibe a kardot teszik……

• Egyszer Balázska 5 évesen meg a nagymamával utazott és már eléggé unta magát, nyügösködött. A nagyanyja, hogy valami érdekessel szórakoztassa, azt mondta neki:

- Nézd csak Balázska ott futnak a nyulak a szántáson..Erre Balázska:

- Persze látom, ott futnak százával karonfogva…..

• Szintén Balázska az egyik nyáron kullancsot szedett össze a telken, amit a nagyanyja észrevett a nyakán, ezért bevittük a közeli mentő állomásra, ahol egy speciális csipesszel pár másodperc alatt kivették a rovart. A pár nap múlva a megérkező anyjának már a következőképp mesélte el az esetet:

- Képzeld anya, a telken letámadott egy kullancs, ezért a mamáék azonnal  bevittek a gyerek-mentő állomásra  és ott azonnal megoperáltak….

•  A gyerekek olyan 4-6 éves korukban influenzások lettek és 4  napig a mama ápolta őket. A 4-ik nap kérdezi az apjuk: hogy vagytok?

- Jól vagyunk…

-Na akkor holnap mentek oviba, a mama meg  haza Miskolcra….Erre mindketten:

- Jaj, de beteg vagyok…

- Hol a lázmérő, gyorsan mérjük a lázam…..

• Balázska 5 évesen kapott egy új pólót, amit gyorsan betürt a nadrágjába…

Mondja neki az anyja: Balázska, ne türd be a pólót, mert ez egy kitürős fazon..

- Igen, de én meg egy betűrős fazon vagyok….

• A közelmultban felhívtuk a gyerekeket telefonon, a lányom vette fel,  első kérdésünk::-

-Hogy vagytok? ..Köszi jól…

Erre megszólal melette Balázska:

- Ne mond ezt Anya…egyáltalán nem vagyok jól…Csinálni kell a házi feladatot….
 A félévi bizonyítvány elég jól sikerült, mindenki dicsérte is:

- De szép a bizonyítványod Balázska…

- Hát bizony véres-verejtékkel  kellett nekem ezért megküzdenem….

•  
  Balázska a szüleivel majálison volt, ahol volt müsor is .. 

Az énekes épp arra kapacitálta a közönséget, hogy énekeljék vele együtt a “Gondolsz- e majd rám…” cimű számot. Csodák-csodája Balázska szinte hibátlanul tudta a szöveget…Persze mindenki csodálkozva nézett rá..Erre ő megjegyezte:

-Milyen szerencse , hogy annak idején alaposan átvettük a  mamával ezt a számot…

A fenti kérdés mai napig sokat foglalkoztat, igaz, hogy eredete a régmúltra nyúlik vissza: 33 évvel ezelőtt fő állású szakszervezeti kultúrmunkás lettem a DIGÉP-ben. Az életem egyik legmozgalmasabb időszaka volt…A gyalúgép mellől “kiemelkedni irodistának” nem volt egyszerű dolog, ráadásul egy viszonylag ismeretlen területre, amely egész más készségeket, képességeket követelt, mint az addig  megszokott fizikai munka.

Mindenesetre nagy lelkesedéssel kezdtem és végeztem ezt a munkát. Az akkor 10 ezer főt foglalkoztató gyárban hozzám tartozott többek között: a vállalati könyvtár, a müvelődési központ, (közösen a kohászattal) a szakszervezeti oktatás, a tömegsport, a szocialista brigádok müvelődése, a honismereti mozgalom, stb.

Munkában a zsüri egy vállalati vetélkedőn

A vállalat szinte mindent -pénzt, paripát, fegyvert- magadott a dolgozók kultúrálódásához, talán többet is mint kellett volna. Ezt csak most utólag gondolom így, látva a mai (vad)kapitalista viszonyokat.

Gyakran olyan volt a gyár  mintha nem is termelőüzem, hanem népmüvelődési intézmény lenne.

Kitaláltunk egy mozgalmat, amelyet az akkori országos irányító szervek is elismertek,  az “Egy üzem egy hónapja a közmüvelődésben” cimmel futott és  a  résztvevők körében is nagyon népszerű volt. A lényege, hogy a vállalat egy-egy  üzeme, gyáregysége a mi segítségünkkel megtervezte és megszervezte a színház, mozi, könyvtár, kirándulás, sport, országjáró, báli (!), stb. látogatásait, rendezvényeit. Ezekhez ingyen, illetve csaknem ingyen adtuk a belépőjegyeket, a termeket, sportpályákat, autóbuszokat, meghívtunk  neves irókat, művészeket, színészeket.

A vállalat két autóbusza  mindennap  úton volt. Ezzel látogatták a dolgozóink az ország nevezetes strand- és kirándulóhelyeit, de tesvérüzemeink voltak a Bőcsi Sörgyár, a Tokaji Borkombinát, a mezőkövesdi Tsz, az Erdőgazdaság, a Mikolci Nemzeti Színház (!)stb.

A vállalati kultúrteremben gyakran felléptek neves müvészek: Bessenyei Ferenc, Horváth Teri, Fehér Tibor, Várhegyi Márta, stb. Ha nem volt elég néző, akkor  az éppen munkában lévők közül ”vezényeltünk” nézőközönséget. Munkaidőben bárki böngészhetett és olvasgathatott a vállalat szépirodalmi könyvtárában.

Volt amikor már a vezérigazgató is nagyon kifakadt. Egy határidős exportmunka elkészülte forgott veszélyben, mert az üzem dolgozói éppen egy latinamerikai táncegyüttes produkcióját akarták inkább megnézni. Máig is fülembe cseng a kifakadása: “értsétek meg, minket nem a tánctudásunk alapján, hanem a termékeink alapján fizetnek…” Megértettük.

Persze tudom, illetve akkor is tudtam, hogy az akkori politika egyik fontos része volt a munkásmüvelődés támogatása. (Marx, Engels és Lenin elvtárs útnutatásai alpján) Lehet, hogy ezt egy kicsit túlteljesítettük? Nem direkt módon ezzel a céllal - mintegy mellékhatásként - a vállalaton belüli kulturális intézmények fenntartása, működtetése rendesen megnövelte a termelési költségeket, drágította a termelést. Lehet, hogy ez is hozzájárult a borsodi gépipar bukásához?

Kiss István : Munkástrón címü szobra a Vasas Művelődési Központ előtt

Végül levezetésként egy akkori történet: az egyik KISZ-es vetélkedőn az egyik feladat volt, hogy a versenyzők fogjanak verebet. Az egyik csapat egy félórán belül beállított 3 Verébbel…Veréb Gyurival a DVTK kapusával, meg a 2 kisgyerekével:-)

Nem akarok regényt írni, csak néhány érdekes -talán közérdelődésre is számot tartó-pillanatképet, érdekességet örökül hagyni.. 

A gyerekkoromat Bucsán éltem, amely egy 2600 lelkes falu Békés megye legészakibb csücskében, Karcag közelében. A nagyszüleim neveltek, akik nagyon szegények voltak. Volt 6 hold földjük, amit legalább 3-szor kellett bevinni a TSZCS-be, bár mindig  vissza is kapták, de egyre messzebb és egyre rosszabb helyen.

Téli-nyári emlékek

A nagy szegénység ellenére, egyre több és kedves emlék bukkan fel a gyerekkorból…Nyaranként fürdés és horgászás a Berettyó csatornában:

Télen a befagyott ártéren a saját gyártmányú korcsolyával való csúszkákás…

A nyári szünidőbeli étekzés nagyon olcsó, szinte ingyen volt…Minden udvarban és az utcában 10 méterenként volt eperfa, amelyeken éppen az iskolaév befejezésekor kezdett érini az eper. A termésük 3-4 hétig folyamatosan érett, volt köztük fehér, lila, rózsszín és fekete színű. Attól kezdve a szezon végéig minden nap az eperfákon reggeliztünk, ebédeltünk, vacsoráztunk, néha egy kis zsiros kenyérrel megspékelve…. Itt jegyzem meg, hogy azóta sem ettem olyan finomat, mint a nagyanyám sütötte friss, meleg cipó kacsazsirral megkenve!

Csínytevés: egyszer befogtam a napi tejadagot szolgáltató  kecskéket a szánkó elé, amelyek ijedtükben elkezdek vágtatni és végül átugrottak a legközelebbi kerítésen, én meg ott lógtam fejjel lefelé a dróton…

Ekkor kedveltem meg a postagalambokat. Egy év alatt  összespórolt 20 forintomon vettem 2 pár fiók postagalambot, amelyek úgy megszerették a padlást, hogy hiába lopták el, illetve később hiába adtam el őket mindig visszjöttek:

50 évvel később a miskolci telkemen újra kezdtem a galambászást, de itt már nem volt szerencsém, a közelben fészkelő sólymok sorra levadászták őket.

Éjszakai “kalandok”

Voltak azért kellemetlen élményim is:1952-ben 25 deka kenyeret kapott mindenki fejenként, ráadásul órákat kellett sorakozni a péküzlet előtt. Na gondoltam, velem nem szúrtok ki,  megoldom, hogy én legyek az első a sorban. Egyik éjjel 0 órakor fogtam a kis sámlit és mentem sorakozni az üzlethez..(Reggel 7-kor nyitott a bolt.) Életem egyik legnagyobb csalódása volt, hogy már csak 4-ik lettem a sorban, 3-an már ott ültek az üzlet előtt.

Viszont mikor 7 óra 15-kor büszkén kijöttem a 75 deka fekete kenyérrel, nagyanyám már ott várt a bolt melletti kis utcában, valamit szorongatva a kötője alatt..

- Gyere kisfiam sütöttem neked kalácsot….(Az otthoni kis dugi lisztből, amiért akkor börtön járt)

Ebben a korszakban éjjel 2-kor vágtuk le a kis malackát  a konyhában, hogy a malacvísitást senki ne hallja a faluban. A pörzsölés is a konyhából nyiló kemencében történt..  Hát elég izgalmas volt……

Tanyázás

Az egyik legkedvesebb foglalatosságom az un. tanyázás volt, amely lényegében a hosszú téli estéken a szomszédoknál történő kukoricamorzsolással egybekötött beszélgetés, adomázás volt, amit én tátott szájjal hallgattam. A beszélgetés általában a 1920-30-as évek eseményeit elevenítette fel. Szóba került az uraság, az intéző viselkedése, a cselédek sorsa, különös tekintettel  a szerelmi viszonyok alakulására. (Abban az időben 8 család lakott egy cselédházban és 4 család osztozott 1 konyhán) A legnagyobb büntetésnek éreztem, ha én nem mehettem el a tanyázásra.

Ritkábban és halkabban beszélgettek a felnőttek az oroszok bejöveteléről. Ebből a korszakból származik az alábbi,  a nagyanyám által elmesélt történet:

1944-ben a nagyszüleim “megvendégeltek” néhány, a faluban állomásozó orosz katonát. Az ebéd a vendégek által  “kikövetelt” libasült volt. Eszik a katonák a libacombot, közben mondogatják az orruk alatt: “harasó, harasó…”

Erre nagyanyám mondja nagyapámnak:

- Hallja mán mit mond ez az orosz:  hogy Karaséknál só van!!! Biztos így akarja maghálálni a jó ebédet. (Akkor már jó néhány hónapja nem lehetett sót kapni) Na gyorsan iduljon Karasékhoz a sóért. (Karasék 2 utcával odébb laktak)

Ment is nagyapám, de sajnos sót ott sem kapott….

Nagybátyám

A nagybátyám igazi nagy vagány volt a faluban. Általában a  mezőny legjobbja volt a mezítlábas focimeccseken, a kugli partikban és a kocsmai verekedésekben….

A hétvégi lakodalmakban egy négytagú cigánybandában ő volt a bőgös. Vasárnap reggelenként - hazajőve a lagziból - a kopott vászontarisznyájából az asztalra szórta az éjszakai “termést”: mindenféle egybenyomódott süteményeket és tortákat, köztük az agyongyűrött 10-20 forintosokkal….Nagy élmény volt a pénzt kiválogatni, közben kanállal enni a tortadzsamát:-)

Természetesen ő volt az arató-, meg a cséplőbrigád vezetője is. A cséplési szezonban az egyetlen szobánkban hajnalig vitakoztak, veszekedtek, hogy kinek mennyi jár az “élet”-ből. A barátommal gyakran vittünk ebédet a cséplőgépnél dolgozóknak..Egyszer nagyon megjártuk. Almalevest és krumplistésztát vittünk a zománcos ételhordóban, amit útközben a játék hevében elejtettünk. Azt hittük nem lesz semmi baj, csak akkor komorult el az ábrázatunk, amikor a barátom apja fogai között hangosan kezdett ropogni az almaleves. Ezt követően hazáig futottunk….

 Pályaválasztás (?)

Befejezvén az általános iskolát teljes bizonytalanságban voltam..A barátaim többsége készült Karcagra, Szeghalomra középiskolába, kollégiumba. Nekem ez nem adatott meg mivel, mint mondtam szegények voltunk…A kilátástalanság (és a leendő középiskolás barátaim iránt érzett irígység) jegyében telt az utolsó bucsai nyaram, amikor augusztus vége felé megláttam az egyik újságban, hogy pótfelvételt hírdetnek a diósgyőri 100-as számú ipari tanuló iskolába, ahol ráadásul ösztöndíjat is fizetnek, meg 50 fillérbe kerül egy ebéd! Azonnal jelentkeztem és mindjárt fel is vettek gyalus-marós tanulónak. (A felvételi bizottság egyik tagja megjegyezte ugyan, hogy az ide jelentkező gyerekek bizonyítványai között /jeles/ ilyennel még nem találkoztak.)

 Így kezdődött 15 éves gyalus-marós pályafutásom a Diósgyőri Gépgyárban.

 Miskolc - Diósgyőr

 A tanulóidő letelte után a Digépben 1960-1974-ig voltam gyalus.

Persze azért más is történt velem, amiről vagy nagyon hosszan, vagy csak nagyon röviden lehet írni…Most ez utóbbit teszem:

Rengeteg túlórázás, éjszakázás a gyárban

Továbbtanulás esti tagozaton

Lillafüred katonaság

Házasság

Kislányunk születése

Új, saját lakás (két szobás panel)

“Kiemelés” a gyalúgép mellől, függetlenitett szakszervezeti kultúros lettem.

Kellett nekünk a munkásmüvelődés?

(Folytatás egy másik oldalon)