A fiam és az apukájuk a félkész ház nappalijában készülődtek neki a kutyaházépítésnek. Kész élmény volt az egész családnak. A két férfi deszkát vágott, szigetelést szabott, fűrészelt és szögelt. A kis Kormos is jelen volt, bóbiskolt és néha belefeküdt a forgácsba, vagy elszaladt valami apró tárggyal. Vagy a papírzacskóban lévő apró szögekkel, amit persze szanaszét szórt, mert a zacskó elszakadt. Ő is élvezte láthatólag a munkát. Zsolt fiam többször is betette őt a félkész kutyaházba, de félt még tőle. Két nap múlva készen lett a ház. Ellátták szigeteléssel a házikó falát, padlóját, tetejét, nehogy fázzon a lakója. Amikor ki kellett vinni a nappaliból, meglepődtek az építőmesterek. Nem fért ki sehogy sem az ajtón. A nagy ablakon kifért volna talán, de ketten nem bírták megemelni. Segítséget kellett hívni. Még jó, hogy a keresztfiunk is jó erőben van, őt hívták, hogy segítsen kivinni. Körülbelül egy órába tellett, mire ki küzdötték, és éppen, hogy csak kifért az ablakon. Ráadásul jó magasan volt a földtől, minden erejükre szükség volt. Elhelyezték a házat az udvaron, de a tacskó azonnal birtokba vette. A kis kölyköt nem engedte bele. Nem volt mit tenni, a szomorú kis ebet újra a műanyag ládába szállásoltam el, de nem zártam be a széntárolóba. Persze, már másnap nem bánta a tacskó, ha a kiskölyök bement a kutyaházba, mert jól melegítette őt. Lassan a tél hidege megérkezett.

Tudtam, hogy a gyerekeim átmennek a szomszédos faluba egy kiskutyát megnézni, de mégis meglepődtem, amikor hazaértem a munkából. Kis fekete pamutgombolyag, óriási tappancsokkal, lekonyuló fülekkel.

Amikor beléptem a konyhánkba, azonnal elbújt. Hiába szólongatta a kislányom, nem jött elő. Azonnal bizonygatta a kis huncut, hogy

-         ne félj Kormoska, nem zavar ki az anyuci- Kérdőn nézett rám, hogy mit szólok hozzá.

-         Nem kell erőltetni, majd megbékél, ha látja, hogy jó helye van nálunk.-

Elmondták a gyerekek, hogy minden oltást beadatott neki a tenyésztő, kölyök tápot kell adni neki, és  hathetes. Kis idő után már győzött a kíváncsisága a kis ebnek, annál is inkább, mert kértem a családot,  ne foglalkozzanak vele, mert fél még mindentől. Nem sok idő kellett, már közelebb jött hozzám, és érdeklődéssel figyelte, hogyan főzöm a vacsorát. Beszélgettem hozzá, megsimogattam, de azonnal a kőre pisilt.

- Gyere Szilvikém, vidd ki ezt a pisis ebet az udvarra, ismerkedjen az élőhelyével.-

Egyelőre egy műanyag ládát béleltünk ki puha rongyokkal, és az lett éjszakára a szálláshelye. De az éjszaka már fagyott, ezért még nem lehetett kint hagyni. Nem volt kutyaház, hát beszállásoltuk a széntárolóba. Hogy éjszaka micsoda nyüszítést, csaholást, kaparászást kellett végighallgatnunk az borzalom. Szilvike többször is lement hozzá,  inni és enni adott neki, és megnyugtatta. Amíg vele maradt a széntárolóban, addig csend volt. A kislány elaltatta, és betakargatta. Aludt is békésen, de amint feljött a szobájába, azonnal újból rázendített. A kölyök a szenesben, az öreg tacskónk meg az ajtón kívül ugatott, amíg be nem rekedt. Alig aludtunk valamicskét. Reggelre nagy csend lett. Ez gyanús, vajon mi lelte őket? Kimegyek a széntárolóba, hát összekakálva, összepisilve, kiborítva a víz, az étel. A szőre tiszta mocsok. Kiengedtem szegény megviselt kiskutyát, úgyis itthon vagyunk, hétvége van, nem jó neki bezárva. Kicsit megmosdattuk, letörölgettük, nem maradhat mocskosan.

 Kormoska boldognak látszott addig, amíg ki nem mászott a ládájából, mert a tacskó azonnal bemászott helyette. Nem lehetett kizavarni belőle, csak úgy, hogy felborítottam a ládát. Vérig sértődött a kis barna tacsi. Kormoska látva az affért, okosan elhúzódott, teret engedve neki.