Én 1930, május elsején születtem második gyerekként, Laci bátyám után. 1930 augusztus 26.-án meghalt a Mamám, aki még csak 24 éves volt. Egy közönséges vakbél-operációban benne felejtett törlőrongy okozta a vérmérgezést, ami elvitte. Sem Lacinak, sem nekem nem hiányzott igazán, hiszen nem is tudtuk, milyen az, ha valakinek van anyja.

Anna Flick, egy osztrák nevelőnő, aki anyámat is nevelte gyerekkorában és akit Frajcsinak neveztünk, betöltötte életünkben a hiányzó anya szerepét. Ott volt még Róza, anyám komornája, egy szép és okos fiatal nő,, és apám két vénkisasszony nővére Míza és Alíz, akik mind sok sok szeretettel vettek körbe. De persze legjobban a Papát szerettük, mert ő volt számunkra A szülő.

1932-ben volt az Olimpia Los Angelesben, az Egyesült Államok kaliforniai köztársaságában. A magyar olimpiai csapat magyar-angol tolmácsaként magukkal vitték a Papát, aki tagja volt a MOGAC-nak, a  Magyar Országos Atlétikai Club-nak, de semmilyen sportban sem tartozott az olimpiai szinthez. Viszont jól tudott angolul, ami azokban az időkben nem volt gyakori, mert a francia számított a német után kötelező világnyelvnek. Édesapám jó angol tudását egy véletlennek köszönhette. Azt első világháború kitörésekor egy Charles Perkins nevű fiatal angol tanárember gondtalanul sétált a gyönyörű Budapest utcáin mint turista, egészen addig, amíg egy fogolytáborban nem találta magát. A foglyokat mindenféle általuk elvégezhető munkákra el lehetett vinni a fogolytáborból. Márffy Béla nagyapám elvitte Hencsére, ahol kúriánk és földbirtokunk volt, ezt az angol fiatalembert 1898-ban született Elemér fia mellé. Így a világháború borzalmaiból Charles Perkins semmit sem látott, ehelyett kedélyes éveket töltött Hencsén és sírig tartó barátság lett közte és Papa között A Papa csak a háború legvégében vett részt, mindig mondta, hogy az elsőhöz túl fiatal volt, a másodikhoz túl öreg.

Na de ne kalandozzunk el a Los Angeles-i Olimpiától. A Papát felkérték, hogy legyen az olimpiai csapat tolmácsa. Ez neki nagyon kedvező időben történt. Ott állt fiatal özvegyemberként, egy boldog házasság tragikus végén. Amellett egész életében a gyümölcsfák érdekelték, és szeretett volna Amerikába menni. ahol – főleg Colorado államban – csodálatos, Európában még nem ismert alma-nemesítési módokat vezettek be óriási területeken. Ezekről olvasva a szaklapokban, minden vágya az lett volna, hogy oda utazzon ezeket megnézni. De az akkori válság ezt lehetetlenné tette.

Így tehát duplán is jól jött neki a MOGAC ajánlata: Felejteni és tanulni. – Az Olimpiai faluban lakott, nagyon jó atlétikus termete volt. Özönlöttek be a fiatal hölgyek az atlétákhoz autogramot kérni. Ezt nagyon gyakran a visszahajtott glaszé- kesztyűjük belső oldalára kérték. A Papa is osztogatta az autogramjait, mindig azt mondta, hogy úszó, mert azokat úgysem lehet felismerni. – A játékok végén nem tért haza a csapattal, hanem saját költségén elutazott Coloradóba, ahol sok új dolgot látott és tanult, s ezeket meg is valósította Somogy megyében.

Papa elutazásakor jött hozzánk Frajcsi, aki egy kicsit tudott magyarul, és mi nagyon gyorsan megtanultunk németül. Bármilyen kicsi gyerek is voltam, emlékszem arra az időre, amikor a Frajcsi még magyarul beszélt velünk, és amikor a Papa Amerikába utazott. De én úgy mondtam, hogy Paprikába. Elindultam a kertben kis babaruhás kofferemmel és esernyőmmel, és azt mondtam, hogy megyek Papához Paprikába. – Abban az időben, amikor már közeledett a hazajötte, a legnagyobb ambícióm az volt, hogy egyedül ki tudjak szállni a fürdőkádból. Ezt szántam a Papának meglepetésül.

Amikor valóban megjött és belépett a fürdőszobába, ahol éppen a kádban ülétem,  a Frajcsi nagy-hirtelen kiemelt és beburkolt a fürdőlepedőbe. Mindenki ott állt, én meg irtózatosan elkezdet bőgni. Először nem tudták, miért, és mire kiderült nagy nehezen, hogy én már egyedül is ki tudok jönni, és ez egy nagy vívmány, akkor a Frajcsi gyorsan visszatett a kádba. De ez már nem volt az igazi.  Egy elrepült pillanat volt, de azért nem kell bánkódni, én sem bánkódtam túl sokat, hanem kiszálltam a kádból.