Alap adatok
Belépési név: Marcsy
Vezetéknév: Hajdu
Keresztéknév: Mária
Születési név: Kovács Mária
Telefon: +36-
Foglalkozás: adminisztrátor
További adatok
Születésnap: 1958-05-16
Családi állapot:
Házas
Rövid bemutatkozás: Magamról néhány szó
Gödöllőn születtem 1958. május 16-án. Isaszegen lakom születésem óta. 1977. május 7.-én házasodtunk össze a férjemmel, Hajdu Tiborné lettem. Született egy fiunk Zsolt, és egy kislányunk Szilvia.
Írói nevem: Hajdu Mária. Lánykori nevem (Kovács Mária) és a férjem nevéből tevődik össze. Gyermekként már írtam néhány mondókát és verset, amire nagyon büszke volt az irodalmat nagyon kedvelő édesapám, de elvesztek. Nem volt egy irodalmi lapnál sem sikere, mindenhonnan elutasítottak, vagy nem is reagáltak. Abba is hagytam, inkább rengeteget olvastam. Édesanyám emlékszik még arra, hogy az Alföld című folyóiratban megjelent valami, de nem maradt meg a kiadvány. (valamikor 1966-1968 között)
Felnőttként 2005-től írogatok verseket, novellákat, meséket. Először csak magamnak írtam, mint még sokan. Amikor a lányom meglátta, bíztatott, hogy meg kell mutatni másoknak is. Hagyományőrző, rímes, ritmusos verseket írok. Van, akinek tetszik, biztosan van olyan is, akinek kevésbé. Szeretnék néhány kellemes percet szerezni az olvasóimnak. Jól tudom, hogy nagyon sokat kell még tanulnom, hiszen az ember holtáig tanul.
Az internet világában nem nagy hangsúlyt fektetnek az írott irodalomra. De mégis álmom volt, hogy amit leírok, könyv alakban is megjelenjen, elérhető legyen annak az olvasónak is, aki szeret könyvtárba járni, vagy könyveket vásárolni
Érdeklődési terület:
Olvasás,kertészkedés,
Hobbi:
írás, horgászás
Szakmai életút
Legmagasabb iskolai végzettség:
Érettségi
Eddigi munkahelyek: Autókernél autókereskedelmi eladó
Utasellátónál autóalkatrész raktáros
Varrógép Szövetkezetnél Boltvezető
Interloch Kft-nél Boltvezető
Thomas Jeans 21-es KKT-nél adminisztrátor,titkárnő, eladó,pénztáros, egyszóval mindenes.
Alkotások, publikációk, egyéb művek: Honlapomon www.hajdumaria.hu minden új és régi írás megtalálható. Folyamatosan változik, bővül, ahogy a művek születnek.
2008. december végére összeállt a saját könyvem, Rímes gondolatok címmel.
ISBN 978-963-06-6129-4. A borítón, és a benne látható ceruzarajzok a saját munkáim. Készült az ARTANDER Kft. Nyomdájában Jászberényben. 100 válogatott verset, 25 prózai írást és 3 mesét is tartalmaz. Szerkesztése és a borító tervezése, a nyomdai előkészítés Pető Erika gondos munkája. A nyomdai munkát férjének, Pető Balázsnak köszönhetem.
2009 Hajnal Könyvek
Tízek címmel
- 20 oldalnyi versem jelent meg, 10 szerzőével együtt
2008 Képzeld el Irodalmi Folyóirat 2008/6. szám( www.kepzeldel.hu Barátok verslista folyóirata)
Évszakok-ősz
-Csak a szél kereng c. vers
2008 Hajnal Könyvek
Jelen-lét címmel
-Búcsú
-Rád gondolok
-Egy szál vörös rózsa
-Amíg gondolsz rám
2008 Képzeld el Irodalmi Folyóirat 2008/5. szám( www.kepzeldel.hu Barátok verslista folyóirata)
Születésnapi szám
-Potyautas c. prózai mű
2008 Képzeld el Irodalmi Folyóirat 2008/4. szám ( www.kepzeldel.hu Barátok verslista folyóirata)
Évszakok-nyár
-Nyári vihar c. vers
2006 Nőklapja internetes folyóirat
- A vágy c. vers