Alap adatok
Belépési név: imrecserep49
Vezetéknév: Cserép
Keresztéknév: Imre
Születési név: Cserép Imre
Telefon: +36-70 3666987
Foglalkozás: Mentálhigiénés szakember, pedagógus
További adatok
Születésnap: 2009-10-02
Családi állapot:
Házas
Rövid bemutatkozás: 1949. március 20-án születtem Hajdúböszörményben. Általános - és középiskolai tanulmányaimat is szülővárosomban végeztem. Dolgoztam a TŰZÉP-nél és a MÁV-nál is, majd 1973-ban Bodaszőlőn megkezdtem a pedagógusi pályafutásomat. Első házasságom 1970-ben volt. Ebből a házasságból két fiúgyermekem született (Imre (1971), Csaba (1972). 1976-ban elváltam és Komádiba költöztem, ahol a Gyermekotthonban dolgoztam tanárként, nevelőként és mentálhigiénés szakemberként 2009.augusztus 1-ig. Másodszor 1978-ban nősültem meg. Ebből a házasságból egy lányom és egy fiam született. Most november 30-ig a felmentésemet töltöm. December 1-től leszek nyugdíjas. Már Bodaszőlőn megkezdtem aktív közéleti tevékenységemet, ahol Megalakítottam a Boda Katalin Irodalmi Színpadot és résztvettem a kulturális életben is. Túdósítottam a hajdúböszörményi és a Hajdú-Bihari Naplónak is. Komádiban tovább folytattam ezt a tevékenységemet is. 2006-tól mint önkormányzati képviselő is résztveszek a város közéletében. A helyi Komádi Hírmondónak megalakulásától kezdve munkatársa, szerkesztője vagyok. 2006-ban jelent meg a verseskötetem Ott szeretnék lenni az emberi szívekben címmel. 2007-ben jelent meg a kötet új kiadásban. 2008. decemberében vettem át az Országos Irodalmi Pályázat II.díját, melyet aZ Országos Nyugdíjas Szövetség hírdetett meg -és jelntek meg verseim az Átölelt a Napfény c. kötetben. Ugyancsak ebben az évben a Holnap Magazin Kiadó gondozásában a Téli menedék c. Antológiában jelentek meg a verseim, majd a 2009 tavaszán a Tavasz-Nyár Antológiában. Legközelebboktóber elején jelenik meg az Ősz-Tél Antológia, amelyben szintén benne lesznek verseim és egy novellám is. Komádiban mindkét nyugdíjas klubnak - "Aranykor" Városi Nyugdíjas Klub és a Komádi Nyugdíjasok Klubja - tagja vagyok és ott aktívan részt is veszek. Az "Aranykor" Nyugdíjas klub énekkarának és tánccsoportjának is tagja vagyok. Mivel a volt munkahelyemet holland patronálók patronálják, ezért 2001-ben megtanultam hollandul önszorgalomból, mivel a volt helyi lakos, aki tolmácsolt addig, elköltözött.Két szótárral, zsebkönyvekkel kezdtem, mára már társalgási színten eszélem a holland nyelvet. A www.holnapmgazin.hu oldalon olvashatók a régi és legújabb verseim írásaim. Szeretném még a nyugdíjas éveimet aktívan, a közösségi életet segítve egészségben eltölteni, amíg az Isten nem szólít magához. Bemutakozásomat a saját rövid versemmel zárom: - Háromsoros
A szeretet éltet,a gyűlölet öl,
Jobb egy kinyújtottkéz,
mint egy bezárt ököl."
Érdeklődési terület:
olvasás, irodalom
Hobbi:
biciklizés, kertészkedés
Szakmai életút
Legmagasabb iskolai végzettség:
Egyetem/Főiskola
Eddigi munkahelyek: TŰZÉP Hajdúböszörmény, MÁV Debrecen, Kiskundorozsma, 7.sz. Általános Iskola Bodaszőlő, 4.sz. Általános Iskola , Komádi Gyermekotthon
Alkotások, publikációk, egyéb művek: 2006. Ott szeretnék lenni az emberi szívekben verseskötet, 2007. Ennek a kötetnek az újrakiadása, 2008. Holnap Magazin Kiadó Téli Menedék Antológia, Átölelt a napfény c. kötet, 2009. Holnap Magazin Kiadó Tavasz- Nyár Antológia, Holnap Magazin Kiadó Ősz-tél Antológia
Díjak: Országos Irodalmi Pályátar II. díj.
Régiós Vers és prózamondó verseny 2008 (Régiós versmondó cím) 2009. Régiós vers - prózamondó cím)
Beszélt nyelvek: magyar, orosz, francia, holland