Nyugdíj, alkotmány és bolhák

A köztársasági elnök élt alkotmányos vétójogával, a régóta várt, bár nem kevés vitát kavaró reformról szóló törvénynek meg könnyen lehet, hogy lőttek. Nagyjából így lehet összefoglalni az aktuális helyzetet magánnyugdíjpénztári fronton, hiszen ha az Alkotmánybíróság elmeszeli, az új törvény kipofozására ebben a ciklusban már biztosan nem jut idő. A következőben viszont szó sem fog róla esni, pedig Sólyom László alkotmányossági vétója csupán apróságok felnagyítására és önmagának ellentmondó érvelésre alapul.

Az alkotmányossági mizéria nem meglepő a magánnyugdíjpénztári-reform kapcsán, ezekről az aggályokról már akkor is szó volt, amikor még elvi síkon is alig pislákolt valamiféle vita a szervezeti formaváltásról. Most már konkrétumokról van szó, az új törvény pedig Sólyom Lászlónak is szemet szúrt, aki behúzta a kéziféket. Ezzel előfordulhat, hogy végleg ellehetetlenítette a törvényt, hiszen ha az Alkotmánybíróság helyt ad a kritikáknak, akkor szinte biztosan nem marad idő a korrigálására és újbóli megszavazására ebben a ciklusban.

Egyedül akkor léphet érvénybe az új jogszabály, ha az Ab. ellentmondva a korábbi alkotmánybíró Sólyom László értékelésének, elutasítja a kérvényt, de ekkor is hónapok telnek majd el, ki tudja, milyen jogi-politikai manőverezésnek adva teret. A Fidesz Navracsics Tibor útján még decemberben kilátásba helyezte, hogy alkotmánybírósági útra tereli a kérdést, ha Sólyom László esetleg nem tenné, és azt is egyértelművé tette, hogy nem tud azonosulni a törvény törekvéseivel. Ugyan az érvelés két, szinte teljesen fiktív törvény összehasonlítására alapult, nem kevés demagógiával fűszerezve, de előrevetítette az eseményeket. Egyedül talán a kormányszóvivő okozott némi meglepetést reakciójával, de ezt a megfelelő fórumon már kellőképpen kiveséztük. 

Nem vagyok alkotmányjogász, Sólyom László viszont igen, de még ha nem is lenne, köztársasági elnökként mindenképpen a párnája alatt kell hogy tartson egy példányt az alkotmányból és az Alkotmánybíróság állásfoglalásaiból, nehéz lenne tehát vitába szállni az Ab. számára adott indoklás tulajdonjogról és annak értelmezéséről szóló eszmefuttatásával. Hiába próbálja azonban a köztársasági elnök visszaállítani az általa hiányolt arányosságot, az elkerülhetetlen jogvesztések felesleges túlértékelésével logikai bukfencekbe keveredik.

A hivatalos közleményben ugyan benne van a tömör indoklás, de érdemes átfutni Sólyom érveit, amelyek alapján úgy véli, hogy összességében oly mértékben sérül a pénztártagok tulajdonhoz való joga, nemcsak magát a felhalmozott tőkét, hanem egyéb kapcsolódó jogosultságokat is beleértve, hogy muszáj lenne mindenki számára megnyitni a visszalépés lehetőségét a tisztán állami rendszerbe. Összesen négy pontot kifogásol a köztársasági elnök.

1. Elvész az irányításhoz való jog

A legfontosabb, hogy a pénztártagok elveszítik a pénztárak irányításába való beleszólás lehetőségét azzal, hogy az új magánnyugdíj-biztosítóknak csupán ügyfelei lesznek, nem tulajdonosai, mint a jelenlegi pénztáraknál. Ez kétségtelenül így van, még ha a pénztártagság túlnyomó része egyszerűen nem akar élni ezzel a jogával, hiszen a véleménynyilvánítás szabadságát sem veszíti el senki, csak mert épp csöndben van, és bár a tulajdonjognál ismerünk olyan esetet, amikor "magától megszűnik", ez most biztosan nem az.

Az önkormányzati rendszer felszámolására viszont szükség van, de nem azért, mert sokan nem élnek vele, hanem mert egyszerűen alkalmatlan több százezer tagot számláló, több százmilliárd forintos vagyont kezelő szervezetek irányítására. Egy kis pénztárnál még működhet, de egy igazán nagy szereplő valószínűleg teljesen megbénulna, ha minden egyes tagja ki akarná venni a részét az irányításból. Az operatív ügyekbe való beleszólás elvesztését tehát számításba kell vennünk, de túl nagy súlyt ne tulajdonítsunk neki, és azt se felejtsük el, hogy a valóban lényeges döntések, a szolgáltatóváltás joga és a választható portfóliók megmaradnak, így ezen elbuktatni a jogszabályt szerintem nem szerencsés.

2. Sokan nem juthatnak hozzá egy összegben a megtakarításukhoz

Sólyom az egyösszegű felvét szabályainak átalakítását is kifogásolja, mert szerinte hátrányosan érintheti a magasabb jövedelmű tagokat. Ha viszont szerinte a nyugdíjrendszer második pillérének biztosítási jellege a fontos, ahogy az indoklásban később alaposan hangsúlyozza, akkor miért lenne jobb, ha valaki felveheti egy összegben a megtakarítását? A magánnyugdíj-rendszernek nem az egyösszegű kifizetés a célja, hanem hogy a befizetett tagdíjból fizessen járadékot, és így ne rövid távú politikai döntésektől függjön a nyugdíj egésze.

Ebből fakadóan teljesen elfogadható, ha csak arra az esetre korlátozódna az egyösszegű felvét, amikor olyan kicsi a megtakarítás, hogy nem lehet belőle értelmes módon járadékot szolgáltatni. A korábbi szabályozás is ezt helyezte középpontba, bár kicsit más logika mentén, hiszen azoknak biztosított egyösszegű felvételi lehetőséget, akik a túl kevés felhalmozási idő miatt (kevesebb, mint 180 hónap) nem rendelkeztek kellő nagyságú tőkével. Ezek az ügyfelek 2013-tól rohamosan csökkenő arányban lesznek jelen a tagságban, így a régi kritérium hosszú távon egyszerűen értelmét veszti, az új szabályozás tehát újabb jogosultságokat keletkeztet, nem megszüntet régieket.

Az öngondoskodásra mindenki számára szabadon választható fegyvernemek garmadája áll rendelkezésre, az egyösszegű felvéttel kapcsolatban pedig általában előkerülő "magánnyugdíjpénztárba az én pénzem került, azt csinálok vele, amit akarok" érvelés azonnal léket kap, ha felidézzük, hogy korábban ugyanekkora elvonással nézett szembe mindenki, csak akkor az egész a társadalombiztosítás feneketlen gyomrába került.

A magánnyugdíjpénztárak az állami nyugdíj egy részének kiváltására hivatottak, ezért az egyösszegű felvét lehetőségét nem is szabad a rendszer alapvető részének tekinteni, az csak egyfajta "vészmegoldás" (azok a tagok, akik viszont azért kapnák meg pénzük egy részét egyben, mert túl nagy járadékot kellene fizetni, feltehetően igen csekély számban lesznek a rendszerben).

3. Elvesznek a korábbi szabályozásban szereplő járadéktípusok

Valójában nincsen minek elvesznie. A most hatályos törvény a felsorolt járadékokról alig mond többet, mint a Google vagy a Wikipédia, a gyakorlati megvalósításról nem tudunk meg belőle semmit. A valóságban nem létező termékekről van szó, amelyek helyett részletesen szabályozott járadéktípusokat vezetett volna be az új jogszabály.

Az új törvényben ugyanakkor valóban nem szerepel az elején, illetve a végén határozott idejű járadék, ahogyan Sólyom László is jelzi, bár abban téved, hogy kevesebb termékre nyújt lehetőséget az új törvény. Mindkét lehetséges új járadékterméken (inflációindexált és garantált) belül lehet egy, illetve két életre szóló verziót is választani az új törvény szerint, a korábbi négy helyett tehát ezután is négy termék lenne.

4. Sérül az örökölhetőség

Sólyom László a kedvezményezettek körének családtagokra szűkítését is nehezményezi (jelenleg bármilyen természetes személy lehet kedvezményezett), mert ezzel sérül az örökölhetőség lehetősége. Ugyan számomra is túlzott szőrszálhasogatásnak tűnik az intézkedés, de azért lássuk be, pusztán emiatt elég furcsa lenne vétót mondani a jogszabályra, nyilvánvalóan nem is ez az igazi ok.

Sólyom javaslata romba döntené a második pillért

Foglaljuk össze! Sólyom érvelésében a mérleg egyik serpenyőjében korántsem meghatározó érvek hevernek: az irányításba való beleszólás szép nagyra felfújt, de egyáltalán nem olyan nagy súlyú jogának elvesztése; a kedvezményezett ezentúl csak házastárs vagy közeli hozzátartozó lehet, a szomszéd vagy a sarki fűszeres már nem; a valóságban nem létező, eddig még senkinek nem nyújtott járadéktermékek átalakítása; illetve az egyösszegű felvét lehetőségének változása, ami az okafogyott régi szabályt cseréli újra.

A másik serpenyőbe viszont egy új, a szavatolótőke révén stabilabb, a világosan leírt járadéktermékek révén átláthatóbb és a felelős, profitorientált tulajdonosokkal hatékonyabban működő rendszer kerül. Tényleg annyira felborul ez a mérleg, hogy súlyosan veszélyeztetné a közérdeket?

A köztársasági elnök szerint az új intézkedések megváltoztatják a döntési helyzetét azoknak, akik önként választották a belépést. Azt ne felejtsük el, hogy a mostani pénztártagok jelentős részének és minden jövőbeli belépőnek kötelezően részt kell vennie a rendszerben, aki pedig fiatalon évtizedekre előretekintve választotta a magánnyugdíj-pénztárakat, az a tőkefedezeti rendszer logikájában bízott, nem az egyébként hiányos és félkész akkori szabályozás homályos részleteibe szeretett bele. A szabályozás említett változásai tehát nem változtatják meg utólag az akkori döntés paramétereit.

A leginkább kiélezett helyzetben lévőknek ráadásul lehetőségük volt visszalépni az állami rendszerbe 2009 végéig, ugyan már ez az intézkedés is komoly szakmai ellenállást váltott ki, de jelentős részük vissza is lépett. Abszurd lenne viszont minden korosztály számára lehetővé tenni a kiszállást, miközben egy ilyen lépés könnyen a második pillér felborításával járna, annak minden katasztrofális következményével.

A szokásos bénázás az egész mizéria oka

Erre viszont biztosan nem kerül sor, hiszen ha az Ab. helyt ad Sólyom László érvelésének, nem lesz törvény, ha viszont elutasítja, a jelenlegi formájában lesz érvényes. Ha nincs törvény, az viszont a látszat ellenére korántsem a köztársasági elnök vagy az esetleg elmarasztaló döntést hozó Ab. hibája lesz. Egy két teljes ciklust kitöltő kormányzó erő részéről egyszerűen elfogadhatatlan, hogy egy rég tervbe vett, kulcsfontosságú reform elkészítésére nem jutott elegendő idő. Fel lehetett volna készülni a hónapokig tartó extra kanyarra, és a meccs szépen lefuthatott volna, ha időben kerül a törvényhozás elé a tervezet. Így meg lehet szurkolni az alkotmánybírák döntéséért.

Eltököltük tehát a lehetőséget, ami még mindig nem lenne akkora probléma, ha a reformkezdeményezést képes lenne átvenni a következő kormány megalakítására esélyes másik oldal. Ott viszont a közvélemény egyelőre csak makacs ellenállást, szakmainak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető érveket és sok esetben nagyfokú tanácstalanságot láthat a magánnyugdíjpénztári témában(a Fidesz Sólyom László döntésekor például nem tudott érdemben nyilatkozni a magánnyugdíjpénztári járadékokkal kapcsolatos elképzeléséről).

Ki tudja persze, hogy a színfalak mögött mi a helyzet, de az biztos, hogy egy készülő törvény ellen ténykedni könnyebb, mint egy hatályban lévőt lecserélni jobbra, ha tehát a törvény mégis átmenne, akkor hosszabb időre lenne szüksége az új kormánynak egy homlokegyenest ellenkező koncepció érvényre juttatásához, már ha tényleg ez lenne a célja. Akárhogy is, egyelőre úgy néz ki, hogy egy, a súlyos kérdésekre elfogadható válaszokat adó reform helyett ismét iszapbirkózás következik, miközben lassan kifutunk az időből.

Somi András