Ez a modul, ami automatikus frissítésként jut el az érintett PC-kre, felkínálja a rivális brózerek telepítésének és alapértelmezetté tételének lehetőségét. Az európai kezdeményezés erősíti a versenyt, de a világ számítógépeinek többségén meghagyja az operációs rendszerrel összenőtt Internet Explorert.
Nemzetközivé lesz?
Most, hogy a modul elérhetővé vált, egy szakmai lobbiszervezet, az együttműködő rendszerek fejlesztését szorgalmazó European Committee for Interoperable Systems felvetette, hogy azt világszerte terjesztenie kellene a vállalatnak. Az ECIS arra hívja fel a világ minden táján működő versenyhivatalokat, hogy adják meg a fogyasztóknak a böngészőválasztás lehetőségét, ami erősíti a versenyt és mindenkinél javítja az internetezés élményét. A világon használatban lévő több mint egymilliárd pc mindegyikén kijár a szabad böngészőválasztás - áll a szervezet közleményében. Az ECIS tagjai között, számos Microsoft-rivális, például az Adobe, az IBM, a Nokia, az Oracle-Sun és a Red Hat mellett megtalálható az egész böngészőbalhét 2007-ben kirobbantó Opera is. A szövegből az is kiderül, hogy a szervezet jogásza és szóvivője ugyanaz a Thomas Vinje, aki a norvég cég jogi tanácsadója volt az Internet Explorer Windowsba integrálása kapcsán indított uniós vizsgálat idején.
Csak Európa választ
A Microsoft azt nyilatkozta, a böngészőválasztó képernyő kizárólag Európának készült. A világ számos országában, így az Egyesült Államokban is vizsgálták a hatóságok az Internet Explorer integrálásának törvényességét, és a vizsgálatok során eltérő döntések és megoldások születtek.
A böngészőválasztót hónapokon át finomította, módosította az amerikai szoftvercég, hogy az mindenben megfeleljen Brüsszel és a konkurensek gyakran szőrszálhasogató igényeinek. A program az indulásakor először egy tájékoztató ablakot dob majd fel, ami elmagyarázza, hogy egyáltalán mi is és miért fontos a böngésző. Leírja, hogy a piacon számos brózer létezik, és a következő képernyőn ezek közül választhatja majd ki a neki tetszőket a felhasználó. A választóképernyőn aztán a 12 legnépszerűbb windowsos böngésző (Safari, Chrome, Internet Explorer, Firefox, Opera, GreenBrowser, Maxthon, K-Meleon, Flock, Avant Browser, Sleipnir és Slim Browser) lesz felsorolva úgy, hogy a piaci részesedés alapján legnagyobb öt látszik a nyitóképernyőn, a továbbiak megjelenítéséhez pedig oldalirányba görgetni kell. A szoftverek nem ábécésorrendben követik egymást, hanem véletlenszerűen.
Forrás: inedx
Megjegyzés hozzáadásához be kell jelentkeznie.
