Pingpongozó robot

Szerző: A szerk.
 
A nemrég zárult tokiói robotkiállítás szenzációja a szakma nagy meglepetésére nem japán, hanem vietnami illetőségű lett. A frissen alakult Tosy robotgyártó cég.    

Topio 3.0 típusú újdonsága igazán humanoid. Alakja, szervei, végtagjai emberére emlékeztetnek, 180 cm magas, a súlya pedig 79 kilogramm. Olcsón él, mert nem eszik, és csak egyetlen dolgot tud, azt viszont nagyon jól: asztaliteniszezni, azaz pingpongozni. Igaz, emberrel szemben még nem diadalmaskodott, de az igazgató, Ho-Vinh-Hoang szerint a nyár eleji müncheni robot-világkiállításra már a továbbfejlesztett változatát hozzák, „aki” reményeik szerint az átlagos pingpongozókat két szettben játssza majd le.


Topio 3.0-nak két elektromos szeme van, amelyekkel másodpercenként 200 észleléssel figyeli a kaucsuklabda röppályáját. A „látottakat” aztán több processzora és különleges, mesterséges neuronjaiból összeállított idegrendszere alakítja át az eredményes mozgatásához szükséges parancsokká. Testében – lábait is ideértve – 39 csuklós „ízület” van, amelyekkel úgy mozog, hogy a labdát gyorsan és felborulás nélkül jó helyre üthesse.

Energiáját a helyi hálózathoz csatlakozva szerzi be, de akkumulátorral is működhet.


Forrás: Népszabadság

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland