> 

66 évesen hármas ikreknek adott életet

Szerző: A szerk.
 
Hármas ikreket hozott a világra egy 66 éves nő Indiában - derült ki a terhességet felügyelő termékenységi klinika tájékoztatásából. A legidősebb gyermeknek életet adó nő 72 éves volt és a boldog kispapa csak a 75.-et töltötte be. Ők is indiaiak.

Bhateri Devi május végén hozta világra az ikreket, két fiút és egy kislányt - közölte a Harijána állami hisári termékenységi központ, amely 2008-ban egy 70 éves nőnek segített gyermeket szülni.

Devinek több mint negyven éve tartó házassága alatt nem sikerült teherbe esnie, a gyerekek mesterséges megtermékenyítés révén fogantak. A 64 éves apa örömének adott hangot a késői gyermekáldást követően.

Devi hivatalos iratai szerint 1944. május 21-én született, ezáltal ő a legidősebb nő a világon, aki hármas ikreket hozott világra. Az asszonynak harmadik próbálkozásra sikerült teherbe esnie.

A gyerekek 1,2, 1,1 és 0,8 kilogrammos súllyal születtek, ezért intenzív osztályon kezelik őket.


Forrás: MTI

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland