> 

Hét óra az optimális alvási idő

Szerző: Andrea
 
Hét óra az optimális alvási idő
A napi hét óránál kevesebbet vagy többet alvó embereknél egyaránt növekszik a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának kockázata - tették közzé megállapításukat amerikai kutatók vasárnap. Amint a Sleep című szakfolyóiratban megjelent tanulmányban a Nyugat-virginiai Egyetem kutatói írták, a napközbeni szundikálással együtt napi öt óránál kevesebb alvás több mint duplájára emeli annak valószínűségét, hogy valakinél anginát, koronáriás szívbetegségeket, szívrohamot vagy szélütést diagnosztizáljanak. Ugyanakkor a napi hét óránál több alvás is növelte a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
A vizsgálatban részt vevők közül azoknál, akik kilenc órát vagy annál többet aludtak naponta, másfélszer nagyobb eséllyel jelentkeztek ezek a betegségek.

 

A legnagyobb kockázatú csoportba azok a hatvan évnél fiatalabb felnőttek tartoztak, akik napi öt órát vagy annál is kevesebbet aludtak. Ezeknél az embereknél több mint háromszor nagyobb volt a kardiovaszkuláris betegségek felbukkanásának valószínűsége, mint azoknál, akik hét órát aludtak.

 

Anoop Shankar és munkatársai egy több mint 30 000 amerikai felnőtt adatait tartalmazó 2005-ös országos felmérés ide vonatkozó eredményeit elemezték. Az adatok értékelésénél figyelembe vették azokat a tényezőket - életkor, dohányzás, életmód, egyéb fennálló betegségek -, amelyek befolyásolhatták az eredményeket, ám a túl sok vagy túl kevés alvás szívérrendszeri kockázatnövelő hatása így is fennállt.

 

Egy másik, szintén a Sleep című szakfolyóiratban most közzétett tanulmány eredményei azt jelzik, hogy az esetenkénti kiadós alvással bepótolható az alváshiány egy része, csökkenthetők a rendszeres kevés alvás negatív következményei.

 

 


Forrás: MTI

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland