Július első hetében az Európai Bizottság vitát indított az uniós tagállamok nyugdíjrendszereinek fenntarthatóságáról. A probléma ugyanis egész Európára jellemző: egyre magasabb az idősek aránya, a nyugdíjasok szerencsére egyre hosszabb élet elé néznek, és javul az életéveik minősége. Az emberek sok évet töltenek nyugdíjban, és nem mindegy, hogy ezt az időszakot mekkora ellátásból finanszírozzák maguknak. Az igény mindenhol ugyanaz: ne legyen túl nagy életszínvonal-zuhanás az aktív évekhez képest. (Egy kutatás szerint az uniós polgárok fele attól retteg, hogy nyugdíjas korában elszegényedik.)
A népesség elöregedése tehát több irányból tartja nyomás alatt a nyugdíjrendszereket. A válság növelte a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákat is: nincs olyan ország az iparilag fejlett államok között, amelynek nyugdíjszisztémája immúnis lett volna a krízisre és annak hatásaira. A tőzsdék öszszeomlása azonnali hatással jelentkezett a magánnyugdíjszektorban: a magánnyugdíjalapok vesztesége az OECD-országokban 2008-ban, a válság kitörésének évében átlagosan 17,4 százalék, Magyarországon 21 százalék volt.
Az Európai Bizottság kiadott egy dokumentumot (zöld könyvet), amelyben számos megoldandó kérdést vet föl a nyugdíjrendszerek hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatban. Nem titkolt cél, hogy e dokumentummal az unió döntéshozói nyomást gyakoroljanak a tagállamokra, hogy azok mihamarabb vegyék napirendre nyugdíjrendszereik reformját. A sietségre minden ok megvan: a zöld könyvben olvasható előrejelzés szerint Európában 2060-ra kétszer annyi nyugdíjas lesz, mint munkavállaló.
A nyugdíjvita nem új keletű, az elmúlt években már számos szakember mutatta ki, hogy fenntarthatatlanok a nagy elosztórendszerek. Milyen eszközök állnak rendelkezésre, hogy stabilan működhessenek a nyugdíjkasszák? Ilyen lehet a járuléknövelés. Ennek hátránya a versenyképesség romlása. Lehetne csökkenteni is a nyugdíjakat, ez viszont politikailag alig kivitelezhető, többek között amiatt, mert az aktív szavazók közt magas a nyugdíjasok aránya. A fenntarthatóság körüli vitákban a korhatár emelése látszik sok uniós tagállamban a járható útnak, a munkaerő-piaci aktivitás ösztönzésével egyensúlyba hozható a munkában és a nyugdíjban töltött időszak.
A zöld könyv emellett kitér arra is, hogy a tagállamoknak átláthatóbbá kéne tenniük a nyugdíjjövedelmeket annak érdekében, hogy a munkavállalók pontosan tudhassák, hol tartanak a megtakarításaikban, mekkora nyugdíjra számíthatnak. A tervek szerint a zöld könyv kiadásával elindított, a tagországok közötti konzultáció november közepén ér majd véget, ekkor a javaslatokat összegzik, és eldöntik, milyen egységes unión belüli szabályozásra lesz szükség. A zöld könyvet már bemutatásakor rengeteg kritika érte, leginkább amiatt, hogy valóban kelle közös európai szabályozás. A kritikák alapját az adta, hogy az egyes országokban egymástól jelentős mértékben különböző rendszerek működnek, amelyeket sokak szerint képtelenség volna egységesen szabályozni.
Munka, csak egy szinttel lejjebb
A korhatáremelés népszerűtlen lépését már megtette a Bajnai-kormány a 2009-es kiigazítással. A nyugdíjreform elemei között szerepelt, hogy 2022-ig 65 évre emelkedik a korhatár. „Mutassanak olyan munkáltatókat, akik 65-68 éves raktárosokat, rakodómunkásokat, karbantartókat, szerelőket alkalmaznak”, hangoztatják a korhatáremelés kritikusai. A statisztikák mindenesetre nem biztatók, az újonnan csatlakozó tagállamok között különösen: a kelet-európai országokban az idősebbek munkaerő-piaci részvétele igen alacsony, átlagosan 39 százalék.
Ez az arány az unióban 46 százalék, ami várhatóan minden országban növekszik a jövőben, nemcsak a nyugdíjkorhatár-emelések miatt, hanem azért is, mert a demográfiai apályban egyre kevesebb a fiatal pályára lépő. Persze a fenntarthatóság érdekében a vállalatoknak is változniuk kell: Magyarországon még a válság előtt sem volt jellemző, hogy a cégek képezzék a munkavállalóikat. Pedig ez lenne a kulcsa az idősebbek továbbfoglalkoztatásának.
Gál Róbert Iván azt mondja, a zöld könyvvel nem direktívákat szeretne az unió megalapozni, hanem inkább a jó gyakorlatokat terjesztené a „puhább harmonizálás” formájában. A Tárki vezető kutatója szerint az ajánlásoktól függetlenül, mindenütt napirenden van a kérdés –csak példaképpen, az unió legnagyobb országaiban, Németországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban is emelik a korhatárt. Ott, ahol instabilabb a nyugdíjrendszer, rövidebb határidővel történik mindez, a hosszabb távra tervező országokban azonban olyan emeléseket is törvénybe iktattak, amelyek az egyetemről mostanság kijövő fiatalokra vonatkozik majd. Nekik lélekben nem kell átállniuk erre a változásra, hiszen az természetes lesz számukra – mutat rá a kutató.
Magyarországon a nyugdíjkorhatár jelenleg 62 év. A „kiskapuk”, vagyis a korai nyugdíjazás rugalmas feltételei és elsősorban az előre hozott nyugdíj lehetősége miatt azonban a munkaerő-piac végleges elhagyásának átlagéletkora 58 év alatt van.
Gál Róbert Iván azt mondja, ez az EU átlagához képest is jelentős eltérés: a magyarok fiatalon mennek nyugdíjba. – Az idősebb munkavállalók alacsony foglalkoztatottsági adatai mögött nem a munkaadók diszkriminatív magatartása áll – fogalmaz Gál Róbert Iván. Oktatáskutatók már régóta figyelmeztetnek arra, hogy az alacsony foglalkoztatottság az oktatási rendszer rossz hatékonyságával függ össze, nem a munkaerőpiaci kereslettel. Vagyis: a munkavállaló az oktatási rendszerben eltöltött ideje alatt nem tanul meg olyan készségeket, amelyek segítségével a folyamatosan változó piachoz, a XXI. század „óránként megújuló” szakmai elvárásaihoz alkalmazkodni tudna. De nemcsak a szakmai alkalmasság, hanem az életvezetési készségek vagy akár a munkafegyelem is hiányzik.
– A csak nyolc általánost végzett magyarok még egyszerű munkákba sem könnyen állíthatók be, mert alapvető készségeket sem sajátítottak el – magyarázza Gál. Szerinte valójában ezért tapasztalható az a jelenség a munkaerő-piacon, hogy gyakran adott végzettséggel csak egy szinttel lejjebb lévő munkákat lehet megkapni: szakmunkásbizonyítvánnyal olyat, amihez sokszor elég lenne az elemi iskola, középiskolával olyat, amihez a régi szakmunkásképzés is elegendő volt; diplomások is gyakran végeznek olyan munkát, amihez elég lenne a középfokú végzettség.
– A munkaadó a jelentkező kora alapján következtethet arra, hogy az illető a diplomáját a rendszerváltás előtt szerezte. Vagyis: nem beszél nyelveket, nem magától értetődő számára az internet vagy a web kettő – magyarázza, miért nem tekinthető ageizmusnak (kor szerinti diszkriminációnak), ha a 45 év feletti munkavállalóra „gyanakodva” néznek a munkaadók, és helyettük inkább a pályakezdőkre „szavaznak”.
A kutató azt mondja, hogy mint minden változtatásnak, a nyugdíjkorhatár-emelésnek is vannak vesztesei. – A rendszerváltást például az akkor már nyugdíjasok viszonylag kis áldozatokkal vészelték át. Azok jártak igazán rosszul, akik 40–45 évesek voltak a gazdasági szerkezetváltáskor, hiszen egyik percről a másikra elavulttá vált a tudásuk, eltűnt a kapcsolati tőkéjük, miközben messze voltak még a nyugdíjtól – magyarázza, hozzátéve, mindenfajta szerkezeti változásnál ez a korosztály fizeti a legtöbbet. Az idősebb korosztályok versenyhátrányát lehet csökkenteni, munkában tarthatóságának életkorát lehet növelni a felnőttképzés kiterjesztésével, esetleg árelőny megadásával. Ez utóbbi a munkáltatói járulék életkorhoz kötött kedvezményeit jelenti.
„Rugalmas” nyugdíjba vonulás
Gál Róbert Iván rámutat: a felsőoktatás terén Magyarország hosszú ideig hátrányban volt a fejlett uniós országokhoz képest. Míg a nyolcvanas évek végén nálunk az akkori 20–24 évesek 13-15 százaléka volt diplomás, ott 30-40 százalék volt a felsőoktatásban tanulók aránya. Ezt a hátrányt a felsőoktatásban mára behoztuk, ma már egy korosztály közel fele diplomázik minden uniós országban.
A hátrány azonban egy másik területen mégis megmaradt: a felnőttképzésben 20-30 százalékponttal többen vesznek részt a jobb teljesítményt nyújtó oktatási rendszereket működtető országokban, például Skandináviában, mint Magyarországon. Miről árulkodik ez az adat a kutató szerint? Ha egyre tovább élnek egészségesen az emberek, akkor a munkaképes szakasz is tovább tart az életükben. Ez a folyamat együtt halad azzal, hogy a szakmák életkora viszont rövidül (sőt akár el is tűnik), sokaknak azzal kell szembesülniük, hogy mindent elölről kell kezdeniük. A felnőttképzés ezeket a látszólag ellentmondó folyamatokat hozza – pontosabban: hozná – összhangba.
A kutató azt mondja, a költségvetés tervezője számára az oktatás mindig csak a kiadási oldalon jelenik meg, a bevételek, vagyis a megtérülés ugyanis nem az adott költségvetés évé ben, hanem sokkal később jelentkezik. Az ilyen elkerülhetetlen rövidlátás ellen alkotmányos korlátokkal lehet védekezni. Például annak az egyszerű elvnek a kimondásával, hogy az idősek ellátásának feltétele az aktívak munkaerő-piaci jelenléte. Ebből az elvből már levezethető, hogy a családtámogatási és az oktatási kiadásokat öszsze kell kapcsolni a nyugdíjkiadásokkal.
– Amikor bevezették a 13. havi nyugdíjat, értelemszerűen azonnal megnőtt a jövőben kifizetendő nyugdíjak tömege. Ha az említett alkotmányos elv érvényben lenne, akkor e növekedésnek jelentkeznie kellett volna a mostani és a jövőbeli aktívakba való beruházásban, vagyis az egészségügyi és az oktatási oldalon is – fejti ki a kutató.
Az országos nyugdíj-főigazgatóság frissen kinevezett vezetője úgy véli, a Bajnai-kormány nem nyugdíjreformot, hanem csak megszorításokat hajtott végre. Mészáros József azt mondja: valóban szükség lenne nyugdíjreformra, olyanra, amely világos, átlátható szabályokat teremt. Érdekeltté teszi az aktív korúakat a nyugdíjrendszerben való részvételben, és a korosztályok között méltányos teherviselést hoz létre. Ehhez foglalkozásösztönző gazdaságpolitikát kell folytatni, amely a lehető legszélesebb körben alkalmazza a jelenleg a társadalombiztosítás köréből kiszoruló embereket is.
Másfelől olyan társadalombiztosításra van szükség, amely elismeri a gyermekvállalást mint a társadalombiztosítás érdekében tett erőfeszítést, és elismeri a gyermekek képzett, jó erkölcsű felnőtté nevelését. A főigazgató hozzáteszi: rugalmasabb nyugdíjrendszerre lenne szükség, amely lehetővé teszi a munkaerőpiacról az irányadó korhatár előtt kiszorulók nyugdíjazását, de azoknak is érdekeltséget teremt, akik még szeretnének tovább dolgozni.
Orbán Viktor miniszterelnök a kampányban határozott nemet mondott a korhatáremelésre, és úgy nyilatkozott: olyan nyugdíjrendszert örököltek az előző kormánytól, amely harminc évig fenntartható, működése drasztikus beavatkozást nem igényel. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője ezt megerősítve lapunkkal azt közölte: nem lesz korhatáremelés, de tervezik, hogy megteremtik a rugalmas nyugdíjba vonulás feltételeit. „Ha van egyéni számlavezetés, az emberek rendszeres tájékoztatásával, akkor tudják majd, hogy mire számíthatnak. Ha előbb megy valaki nyugdíjba, akkor a nyugdíja kevesebb lesz, ha később, akkor több. Ez a rugalmasság enyhítheti a korhatár emelésének kényszerét”, mondta.
Forrás: Népszabadság
Megjegyzés hozzáadásához be kell jelentkeznie.
