Az idősotthonban be kellett diktálni, ki melyik pártnak adja az ajánlószelvényét

Szerző: A szerk.
 
Az idősotthonban be kellett diktálni, ki melyik pártnak adja az ajánlószelvényét
Törvénytelen módon gyűjtötték az ajánlószelvényeket a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzat szerencsi Idősek Otthonában, legalábbis ezt állítja Rónavölgyi Endréné. Szerencs polgármestere az atv.hu-nak azt mondta: augusztus 16-án, délután 14 órakor a szerencsi postahivatal munkatársai megjelentek a megye által fenntartott idősek otthonában és a nővérek kíséretében bevitték az ajánlószelvényeket egy szobába. 15 óra 10 perckor a postások úgy távoztak az otthonból, hogy nem kézbesítették ki az ajánlószelvényeket az ott lakóknak. Vagyis megakadályozták, hogy az ajánlószelvényeket a címzettek megkapják és így szabadon rendelkezzenek azokról. 
Listáztak

Másnap, augusztus 17-én Koncz Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője, a megyei közgyűlés alelnöke egész délelőtt az intézetben tartózkodott, kis csoportokban beszélgetett az ott lakókkal és a dolgozókkal. A beszélgetés tartalmáról csak találgatni lehet, de a politikus távozását követően az otthon vezetősége úgy döntött, hogy két külön épületben, egy-egy helységben adhatják le a Fidesz-KDNP, illetve az MSZP számára az ajánlószelvényeket a gondozottak. „A nővérekkel előre leíratták, hogy ki melyik pártra akarja leadni az ajánlószelvényét, mondván oda kell kísérni az idős gondozottakat”, állítja a polgármester.

Kirekesztettek

Azaz gyakorlatilag mindenkinek fel kellett vállalni a döntését mindenki előtt. De a törvénytelenségek sora folytatódott, hiszen nem csak ez a két párt létezik a választókörzetben, mivel több szervezet is indított jelölteket, többek között a Szerencsi Lokálpatrióták Egyesülete, a Keresztény Szociális Unió, a Szerencs és környéke Fejlődéséért Civil Egyesület, az Ond Közösségért Egyesület, a Jobbik és a függetlenek. Ezeknek a szervezeteknek semmilyen lehetőséget nem biztosítottak, hogy ajánlószelvényeket szerezhessenek.

Nem egyszer volt…

Rónavölgyi szerint már tavasszal is hasonló módon gyűjtötték az ajánlószelvényeket az otthonban, erről állítólag az ott lakó idős emberek számoltak be négyszemközt neki. Akkor a szelvények érkezésekor állítólag Fidesz aktivisták szállták meg az épületet, a minél több kopogtatócédula összegyűjtésének reményében. „A tavasszal történtek figyelmeztető jelként szolgáltak, polgármesterként jóval a gyűjtések előtt beszélgettem az intézményvezetővel, és azt kértem, hogy a törvények szerint menjen minden”, mondja.

Nem nyomoznak

A polgármester állítja, hogy az intézményvezető azt mondta, neki joga van kijelölni, hogy a két párt külön épületben gyűjtse a szelvényeket. Ezzel azonban kényszerhelyzetbe hozták az időseket, és nem mellesleg nyíltan fel kellett vállalniuk döntésüket. A politikus felkereste a helyi választási irodát is, hogy jelentse a történteket, de érdemi vizsgálat nélkül utasították el, mondván, ők nem nyomozó szerv. Mivel az idős emberek nem mernek nyilatkozni, csupán a többi jelölő szervezet aktivistái tudják elmondani, hogy mit láttak, de a választási irodának úgy tűnik ez nem elég.

Jogot véd

Lapunk felkereste az intézmény vezetőjét, Kovács Istvánnét, aki azt mondta, a törvényt és a jogszabályokat betartva történt minden. A hatályos szabályoknak megfelelően próbált egy olyan döntést hozni, ami teljes mértékben védi az ellátottak jogait.
Forrás: ATV

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland