Harkányi Endre életműdíjat kapott a nyíregyházi Vidor Fesztiválon

Szerző: A szerk.
 
Harkányi Endre életműdíjat kapott a nyíregyházi Vidor Fesztiválon
Életműdíjat kapott Harkányi Endre, míg a legjobb nagyszínpadi, illetve a kamaraszínpadi előadásért járó elismerést az egri Gárdonyi Géza Színház, illetve a budapesti Manna Produkció művészei vehették át a szombaton befejeződött nyíregyházi Vidor Fesztiválon. Harkányi Endre a fesztiválon a Vígszínház által játszott Egy, kettő, három című előadásban vett részt - mondta Kojsza Linda, a rendező Móricz Zsigmond Színház sajtóreferense.   
A legjobb nagyszínpadi előadásért járó Dottore-díjat a Gárdonyi Géza Színház érdemelte ki a zsűritől a Csörgess meg! című produkcióval. 

A legjobb kamaraszínpadi előadásért járó Pantalone-díjat a Manna Produkció Kicsi nyuszi hopp hopp című előadása kapta, amely Pelsőczy Réka, Réti Adrienn és Csémy Balázs alkotása.

A Capitano-díjat a legjobb rendezésért és a színpadi összhatásért az Örkény Színház Bohémélet című darabja kapta, amelyet Ascher Tamás rendezett.

A Vidor Fesztivál legjobb női és férfi alakításáért járó Colombina-, illetve Arlecchino-díját Györgyi Annának, illetve Bán Jánosnak ítélték oda, akik a budapesti Centrál Színház Guppi című darabjában léptek fel.

Elismerték a legjobb epizódalakításokat is; a Smeraldina-díjat Szirtes Ági, míg a Brighella-díjat Máté Gábor vette át a Katona József Színház A szerelem diadala című darabjában nyújtott teljesítményükért.

A Pulcinella-díjat legjobb női kvartettként Csákányi Eszter, Kováts Adél, Margitai Ági és Szandtner Anna nyerte el a Tisza vicc című előadással, amely a Sanyi és Aranka Színház és az Agropera, valamint a PanoDráma közös produkciója volt.

A legjobb utcaszínházi előadásért járó Pierrot-díjat az Utcaszínházi Alkotóközösség Sehonnai király című eladása érdemelte ki. A legjobb filmvígjátéknak járó Hyppolit-díjat a Tóth Barnabás rendezte Rózsaszín sajt című alkotásnak ítélte oda a zsűri.


Forrás: MTI

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland