
A hetedik alkalommal kiosztott díjat a III. kerület, Győr, Kaba, Nagykőrös, Pest megye és Pitvaros önkormányzata nyerte el. A díjjal egy-egymillió forint pénzjutalom és egy réztábla jár.
Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője a díjátadón kiemelte: az Idősbarát Önkormányzat Díj azon önkormányzatok munkáját hivatott elismerni, melyek kulcsszerepet játszanak abban, hogy az alapellátáson túl javítsák a nyugdíjasok életminőségét, azzal, hogy bevonják őket a helyi közéletbe.
Kontrát Károly, a belügyi tárca államtitkára arról beszélt, hogy az önkormányzati gondoskodás új irányt vett az idősek tekintetében. Ma az önkormányzatok döntő többsége jól érzékeli az idősekről való gondoskodás kiemelt feladatait. Kitért arra, hogy az önkormányzatok az elmúlt húsz évben nagy utat tettek meg a demokratikus társadalom kiépítésében, a települések fejlesztésében.
"Az önkormányzatok a demokrácia alappillérei, a magyar fejlődés motorjai voltak az elmúlt húsz évben, azonban ez a lendület az elmúlt években megtört" - tette hozzá. Kiemelte: most a megújulásnak, az átszervezésnek, a mélyreható radikális átalakításnak van itt az ideje, ezt azonban csak az idős emberekkel egyetértésben lehet megtenni.
A rendezvényen átadták az Idősekért Díjat is, az elismerést az idősek világnapjához kapcsolódóan 2005 óta kapják azok a szakemberek, akik az idős emberek anyagi, fizikai, lelki egészségéért, az időskori aktivitás megőrzése érdekében végzett munkájuk során kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.
Elismerést kaptak a Koroltó címmel meghirdetett fotópályázat nyertesei is. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium által a nyáron kiírt országos és regionális fotópályázatára összesen 430 kép érkezett 97 amatőr, illetve professzionális alkotótól. A kínálatban magas színvonalú portréfotók és igényes szociofotók egyaránt szerepelnek.
Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos az ünnepségen elmondta: a pályázat célja az ötven éven felüliek életének, mindennapjainak bemutatása volt. A fotókat az ország kilenc helyszínén állítják ki.
Forrás: Kisalföld



Megjegyzés hozzáadásához be kell jelentkeznie.


