
Lucy Berry és társai élték át azt, amiről azt hihtetnénk, sosem történik meg: a Facebook kitiltotta őket, mert túl sokat facebookoztak. Kezdetben pop up figyelmeztetések jelentek meg, később rendszeresen CAPTCHA-kat kellett kitölteniük, majd több alkalommal is váratlanul a Facebook felfüggesztette a hozzáférésüket a kommenteléshez.
„Csak a gyerekeinkről beszélgettünk" - mondta el Berry, akit társaival együtt 24 órára kitiltotta az oldal, mivel túl gyorsan írták üzeneteiket az üzenőfalra. „Kaptam egy üzenetet, hogy ezzel zavarok másokat - amiről tudtam, hogy természetesen nem igaz" - mondta Berry.
A hiba abból eredhet, hogy az anyukák létrehoztak egy privát csoporot, és ezen belül osztották meg gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataikat, ám olyan gyorsasággal, mintha a Facebook valamilyen azonnali üzenetküldő szolgáltatás lenne. A közösségi oldal szerint az automatikus spamfigyelő jelezhetett be, mert a gyors üzenetváltást spamként érzékelte.
Az automatikus rendszer ilyenkor végső esetben blokkolja a gyanúsan viselkedők hozzáférését. A Facebook szerint a CAPTCHA-k is ezt a célt szolgálják - így próbálják kiszűrni azokat, akik például vírusos oldalra vezető linkekkel akarják teleszórni a közösségi oldalt.
Az anyukák elmondták, hogy egy nap 35-40 üzenetet váltottak, ám ezeket 1,5-2 órányi időtartam során bonyolították le. Ezt követően érkeztek az első figyelmeztetések, később pedig akitiltás. A Facebook megígérte, hogy dolgozni fog azon, nehogy a lelkes felhasználókat spamnek nézze a rendszer. Persze hibák mindig előfordulhatnak - tették hozzá.
Forrás: technet



Megjegyzés hozzáadásához be kell jelentkeznie.


