Idei nyugdíj-kiegészítés

Szerző: Pandora
 
Idei nyugdíj-kiegészítés
Tévedésen alapul, hogy novemberben 1,1 százalékos emelést kellett volna végrehajtani. A nyugdíjtörvény szerint a novemberi intézkedés mértékét a fogyasztói árak 2010. év egészére várható növekedése határozza meg. Ez a várható növekedési mérték 4,7 százalék, ezért a januári 4,1 százalékos nyugdíjemelés után még 0,6 százalékos intézkedésre van szükség.        

  A tévedés alapja az lehet, hogy az I-VIII. havi árnövekedés 5,2 százalék volt. Az index azonban az év során folyamatosan csökken és így az év egészére az említett 4,7 százalékos árnövekedés várható.
    Tehát az új kormány a nyugdíjak és a baleseti járadék 2010. évi egyösszegű kiegészítéséről döntött, eleget téve a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény előírásainak, amely az éves várható infláció mértékéig nyugdíj-kiegészítést ír elő.
    A szocialista kormányzás alatt 2007-ben és 2009-ben a nyugdíjak reálértéke nem emelkedett, az előző kormány idén június végével a gáz- és távhőtámogatást is megszüntette volna.
    Az intézkedés 2 millió 730 ezer ember érint, akik visszamenőlegesen és december hónapra előre, a novemberi nyugdíjakkal egyidejűleg, egy összegben kapják meg a nyugdíj-kiegészítést. Jövő év januárjában a 0,6 százalékkal már megemelt összegű nyugdíjak képezik majd az alapját a januári nyugdíjemelésnek.


Forrás: MTI

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland