Nyugdíj: A szakértő szerint a kormány feléli a jövőt

Szerző: Pandora
 
Nyugdíj: A szakértő szerint a kormány feléli a jövőt
A közgazdász úgy véli, a kabinet rosszul használja fel az elvont pénzt.              

Az egykulcsos adót, a válságadókat és a magánnyugdíjpénztárak államosítását is kommentálta Soós Károly Attila közgazdász az ATV Jam című műsorában.

A középosztály járt jól

Az egykulcsos adó bevezetését a közgazdász csak a középosztály terheinek csökkentése esetében tartja indokoltnak, mert az a jövedelmek bevallására is ösztönző hatással van.
A tehetősebbek magasabb adókulcsát azonban szerinte érdemes lett volna meghagyni, már csak azért is, mert a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők terheit a legszegényebbek rovására csökkentik.

A közgazdász szerint a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét tekintve ez a kormány adópolitikájának a legkatasztrofálisabb eleme. Megjegyezte, az OECD sem véletlenül javasolja, hogy a legalacsonyabb rétegek bérterheit kellene csökkentenünk, hiszen ott van igazán munkaerőtartalék. Mint fogalmazott, a felső-középosztályban már nem lehet munkahelyet teremteni, mert ott már mindenki dolgozik. Ha pedig az alacsony jövedelműeket magasabb adókkal terhelik, akkor belőlük nem fognak többet alkalmazni az adott körülmények között – mondta.

Nem mennek sehova a multik

A multik különadójára kitérve a közgazdász azt mondta, a befektetők elmenni ugyan nem fognak emiatt, de egyfelől csökkentik majd a beruházásaikat, másrészt pedig az új befektetőket lebeszélik majd arról, hogy Magyarországra jöjjenek. Márpedig szerinte minél több külföldi beruházó van Magyarországon, nekünk annál jobb.

A különadók kivezetése pedig csak akkor menne problémamentesen, ha a gazdasági növekedés a kormány által előre jelzett mértékben valósulna meg, ez azonban Soós szerint nem fog bekövetkezni, mert ennek nem teremtik meg az esélyét.

A kormány és a jövő

A nyugdíjpénztárak államosítása kapcsán pedig úgy vélekedett, a kormány gyakorlatilag feléli a jövőt, mert az elvont megtakarítások egy részét, mintegy 560 milliárd forintot a következő évben a nyugdíjak folyó kifizetésére fordítják. A közgazdász megjegyezte, a kormány a jelek szerint nagyon hosszú időre kíván berendezkedni, ezért a jövőre kellene koncentrálnia, de érdekes módon ennek pont az ellenkezője történik.


Forrás: atv.hu

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland