
Rosszul járnak ráadásul a kiskeresetű aktív dolgozók is. A módosításhoz szükséges pénzt ugyanis a nyugdíjjárulék fél százalékos emeléséből finanszírozná a kormány, vagyis a dolgozók nettó jövedelme csökken.
Akár már holnap, de november végéig biztosan kiderül, milyen feltételekkel mehetnek nyugdíjba 40 év munkaviszony után a nők - legalábbis ezt ígérte Nagy Anna kormányszóvivő. Egyelőre csak annyit tudni, hogy a fedezetet a munkavállalók által fizetendő nyugdíjjárulék fél százalékos emelésével biztosítanák, és azt, hogy jövőre lép életbe az új rendszer. A dolgozók tehát 2011-től 9,5 helyett 10 százalékos nyugdíjjárulékot fizetnének majd, ez - Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerint - néhány száz forint pluszterhet jelent, ebből finanszíroznák a 20-40 milliárd forintos többletkiadást. Átlagosan hatezer nőt érinthet ez az intézkedés, ennyien vannak, akiknek jövőre már meglesz az elegendő szolgálati idejük.
Arról nincs szó, hogy a férfiak is hasonló kedvezményben részesülhetnének, és arról sem hallani, hogy az előrehozott nyugdíjazás rendszerében alapvető változtatásokat tervezne a kormány. Pontos számítások sincsenek, nem készült felmérés, hogy kik szeretnének az 50-es éveik vége felé kivonulni a munkaerőpiacról. Így a javaslat költségvetésre és nyugdíjalapra vetített hatása becslésen alapul. Az ellenzéki pártok egybehangzóan elutasítják a tervezetet.
Az LMP úgy vélte, a Fidesz lényegében az adócsökkentést veszi vissza azzal, hogy emeli a nyugdíjjárulékot. Az MSZP is elfogadhatatlannak tartja a tervezetet. A párt szerint a kormány ismét úgy ügyeskedik, hogy a dolgozók járjanak rosszabbul, pedig jobb életet, több fizetést ígértek nekik. Nyugdíjas fordulhat nyugdíjas ellen - Korózs Lajos szerint ez lehet a következménye a kormány tervének. Az MSZP szakpolitikusa azt mondta, ha a Fidesz januártól valóban elengedi negyven év szolgálati idő után - életkortól függetlenül - a nőket, azok, akik 14 éves koruktól munkaviszonyban vannak, akár 55 évesen is nyugdíjba mehetnek. Arról azonban hallgatnak, hogy ezeknek az embereknek "nyomorultul" kevés lesz a nyugdíjuk. A lehetőséggel egyébként elsősorban azok a fodrászok, kozmetikusok, eladók, szabók, a vasiparban alkalmazott esztergályosok, köszörűsök, marósok élhetnek, akik után a szakmunkásképzőben töltött idő alatt az állam tb-járulékot fizetett.
Hasonló véleményen van Simonovits András is. A közgazdász szerint fenntarthatatlan és meggondolatlan politikát folytat a kormány, mert csak a jól kereső nők mehetnek majd nyugdíjba büntetés nélkül. Akinek viszont kevés a fizetése, olyan alacsony lesz az ellátása is, hogy abból nem tud megélni. A szakember szerint a kormány kidobja a pénzt az ablakon, miközben segíthetne azokon, akik csak 20 év munkaviszonyt tudnak igazolni. A kormány ezzel a döntéssel kizárólag a felső-középosztálynak kedvez - jelentette ki Simonovits. Megjegyezte azt is, a kabinet az egyéni nyugdíjszámla bevezetése mellett érvel, miközben ez a döntés éppen ennek mond ellent. A svéd modell lényege, hogy minél később megy valaki nyugdíjba, annnál magasabb ellátást kap. Ez is igazolja, hogy a kormánynak fogalma sincs az összefüggésekről - tette hozzá.
Marad a csökkentett ellátás
Csökkentés nélküli előre hozott nyugdíjat most - legalább 40 év szolgálati idő esetén - az 1952-ben és 1953-ban született nők, illetve az 1949-ben és 1950-ben született férfiak választhatják. Az életkorra vonatkozó előírások szerint a nőknek az 59., a férfiaknak a 60. életévet kell betölteni. A nyugdíjkorhatárhoz közelítők másik lehetőséget is választhatnak, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj mellett dönthet például az, aki legalább 37 év szolgálati időt szerzett. Ám ez a kevesebb összeg akkor sem emelkedik, ha a nyugdíjas később betölti az öregségi nyugdíjkorhatárt, vagyis akin ezt választja, élete végéig kevesebb pénzből kell élnie.
Forrás: népszava.hu



Megjegyzés hozzáadásához be kell jelentkeznie.


