
A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A legelső elképzelések lapunk információi szerint roppant impozánsak voltak, a kormány ugyanis azt akarta, hogy a rendszer pofonegyszerű legyen, s a munkaadói járulékplafon essen egybe a munkavállalóival. Utóbbi mértéke a költségvetési törvény szerint jövőre napi 21 ezer forint lesz, ami évi 7,665 millió forintnak felel meg. Ez a szint ugyanakkor szakértők szerint nagyon alacsony, vagyis irreálisan nagy járulékkiesést jelentene. A Nemzetgazdasági Minisztérium az adótörvények beterjesztésekor már jóval magasabbra lőtte volna be a szintet, 15 millió forint fölé. A szakma becslése szerint nagyjából 30 milliárd forint kieséssel lehetne számolni, ha nagyjából ezen a szinten húzná meg a limitet a jogszabály.
Ezzel azonban legalább egy évig várni fog a kormány, az ok egyértelműen a költségvetés egyenlegének megőrzése. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint beszédes, hogy fű alatt a 9,5 százalékos járulékszint tíz százalékra emeléséről nyújtott be módosító javaslatot a költségvetési bizottság. Ebből 38 milliárd forint pluszbevétel származhat a számítások szerint, ám ez az emelés csak a 2011-es költségvetést gazdagítja majd.
Gátol és bizonytalanná tesz
Az abszolút járulékplafont évek óta javasolják bevezetni az adószakértők. Ennek egyik oka, hogy jelenleg bizonyos szint felett nem bérágon veszik ki a pénzt a rendszerből a munkavállalók, a másik pedig az, hogy a plafon hiánya közvetve meggátolhatja szolgáltató központok, régiós cégközpontok hazánkba költözését. Amíg a régió több államában van limit, ezek a központok elkerülhetik Magyarországot. Az pedig nem adhat okot túlzott optimizmusra, hogy a jelek szerint folytatódik a korábbi években kialakult ad hoc jellegű adómódosítás, ami lehetetlenné tesz mindenfajta tervezést - mutattak rá szakértők.
A beterjesztett módosítás szerint ugyanis csak 2011. december végéig lesz érvényben az emelt kulcs, vagyis az emelés egyetlen célja a jövő évi egyenleg biztosítása. Ebből kiindulva nem is lenne logikus az abszolút járulékplafonra nagyjából ugyanekkora összeget "kidobni", ráadásul nem is lenne túl népszerű lépés, hiszen ez kizárólag a nagyon magas jövedelműek foglalkoztatásának kedvez - ezenfelül ez a kör eleve nagyot kaszál az szja felső kulcsának megszüntetésével.
Az Index tegnap napvilágot látott információi ennek ellentmondanak: a lap szerint ugyanis egy költségvetési törvényhez kapcsolódó módosítóval 20-35 millió forint közötti plafont vezetnek be.
Forrás: napi.hu



Megjegyzés hozzáadásához be kell jelentkeznie.


