Ennyi lesz a nyugdíja a 40 évet dolgozó nőknek

Szerző: Pandora
 
Ennyi lesz a nyugdíja a 40 évet dolgozó nőknek
Az első kalkulációkat követően még csak körülbelül évi 6 ezer érintettről szólt a fáma, nem sokkal később 11 ezer, negyven év munkaviszony után nyugdíjba vonuló nőről beszéltek, a jogszabály elfogadását követően pedig 2011-re már 18-24 ezer kedvezményes nyugdíjba vonulással számolt a kormányzati kommunikációs iroda. Kiszámoltuk, hogy a járulékemelésből befolyó többletbevétel fedezi-e a nyugdíjakat?        

A kormányszóvivő tegnap jelentette be, hogy a kabinet döntése alapján 2011-től kedvezményesen nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik. A kormány úgy számol, hogy ennek fedezetéül a nyugdíjjárulék 0,5 százalékpontos emeléséből befolyó többletbevétel egy része szolgálhat, amely éves szinten 35-40 milliárd forintra tehető.

A munkaviszonyba beleszámít a gyermekneveléssel töltött időszak is, vagyis amikor az érintett nő gyermekgondozással kapcsolatos ellátásokat kapott, ennek maximuma több gyermek esetén 8 év (a 40 évbe képzési idő - sem szakiskolai, sem felsőfokú - nem számít bele).

A kormányzati kommunikációs államtitkárság szerint, ha az érintettek 75-100%-a él ezzel a lehetőséggel, és nyugdíjba megy, akkor ez jövőre 18-24 ezer nőt érinthet, a becsült kiadás pedig 30-35 milliárd forint lehet.

Számoljunk utána!

A tavalyi év végén összesen 1 064 715 nő részesült öregségi nyugdíjban, az ellátásuk átlaga 91 315 forint volt havonta. Az átlagnyugdíjjal számolva a 18-24 ezer nő havi ellátása 1,644-2,192 milliárdba kerülne, ami éves szinten 19,724-26,299 milliárd forintos terhet jelent a Nyugdíjbiztosítási Alapnak. Ez az összeg az alap 2010. évi költségvetésének (2934,8 milliárd forint) a 0,9%-át teszi ki, ami a nyugdíjjárulék emelése nélkül már érezhető tétel lenne a nyugdíjkasszán belül.

 

Amennyiben a kormány teljesen elkölti az erre előirányzott 30-35 milliárd forintot, akkor a Pénzcentrum.hu számításai szerint a friss nyugdíjmegállapítások átlaga 121 500 - 138 900 forint között lehet.


Forrás: pénzcentrum.hu

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland