Az alkotmánymódosítással egyidejűleg az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítása is szükségessé vált. Ezt 261 igen szavazattal, 100 nem ellenében hagyták jóvá a képviselők. Az ellenzéki frakciók mindkét esetben egységesen nemmel szavaztak. Ezután az Országgyűlés döntött a 98 százalékos különadó szabályainak megváltoztatásáról is. A módosítások a különadó összeghatárát a munkavállalók esetében 3,5 millió forintra emelik úgy, hogy abba a szabadságmegváltás nem tartozik bele. Ugyanakkor az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében megmarad a különadó 2 millió forintos összeghatára a szabadságmegváltással együtt. Azokra, akik nyugdíjba vonulnak, nem fog vonatkozni a 98 százalékos különadóról szóló jogszabály hatálya.
A változtatás értelmében a különadót nem csak az idén szerzett jövedelmek esetében, hanem 2005. január 1-jéig visszamenőleg kell megfizetni, 2011. március elsejéig. A változtatásokat tartalmazó módosító indítványt - az alkotmánymódosításhoz hasonló megfontolásból - a parlament költségvetési bizottsága nyújtotta be. Ezt a Ház 303 igen szavazattal, 59 nem ellenében fogadta el. A kormánypártok mellett a Jobbik is megszavazta az indítvány, az MSZP és az LMP viszont nem. Lázár János javaslatairól, amelyek így minden bizonnyal elnyerték végleges formájukat, jövő kedden dönthet az Országgyűlés. A Fidesz frakcióvezetője azután nyújtotta be három indítványát, hogy az Ab október 26-án alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót.
Forrás: MTI



Megjegyzés hozzáadásához be kell jelentkeznie.


