A nyugdíj összetett szó. A ˝nyug˝ előtag a nyugalomra, a nyugalmazotti, nyugalmi állapotra utal, a ˝díj˝ pedig az ezt biztosító pénzt jelenti. Nos, most mindkettővel akad némi gondom. Nem vagyok nyugodt, éppen a díj bizonytalan volta miatt.

Egyáltalán nem vagyok nyugodt ugyanis a kormány döntésétől, miszerint a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket (egyelőre) tizenöt hónapos időszakra átirányítja az állam kasszájába. A hivatalos és hivatkozott indokokat mindenki ismeri, jó sokszor elmondták már a parlamenti többség politikusai: meg akarják védeni a nyugdíjakat, a magánnyugdíjpénztárak tőzsdén kockáztatják az emberek pénzét, az állami nyugdíj pedig garantált és biztonságos. Készül is a jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy az emberek visszalépjenek a tisztán állami rendszerbe, ezzel most teszik választhatóvá azt, ami eddig kötelező volt.
Mondom, nem vagyok nyugodt, mert szerintem másként áll a dolog.

Annak idején, az eddigi rendszer indulásakor, 1998-ban a pályakezdőknek volt kötelező a belépés a magánkasszák valamelyikébe, a 42 évnél fiatalabbak pedig választhattak, megteszik-e. Én tehát önként léptem be egy magánnyugdíjpénztárba. Több okból is.

A szabály az, hogy ha elérem a nyugdíjkorhatárt, kiszámítják a nyugdíjamat, s mint magán-nyugdíjpénztári tag, az így megállapított összegnek csak a 75 százaléka jár majd nekem az államtól. De persze kapok a magán-nyugdíjbiztosítómtól is. Hogy mennyit, az attól függ, hogy mekkora összeg lesz akkor a nevemen vezetett számlán: a befizetett pénz, plusz a hozam. Ez tehát előre meg nem mondható, ezt nevezik bizonytalannak (tavaly mindenesetre esetemben 23,6 százalék volt a hozam). Az azonban biztos, hogy jó tizenöt év múlva, amikor nyugdíjba megyek, az akkori munkavállalóknak – köztük az én két lányomnak – az én nyugdíjamnak csak a háromnegyedét kell összeadniuk, nem az egészet. A többiről gondoskodom én.

Mit mond erre most a kormány? Azt, hogy én ne gondolkozzak azon, hogy hogyan, miből fog összejönni a nyugdíjam, mekkora járulékot kell majd fizetnie a gyerekeimnek (jut eszembe, most emeltek fél százalékot). A félrerakandó pénzemet adjam oda most, ő elkölti csupa jó dologra, aztán tizenöt év múlva majd meglátjuk, mi lesz, de ígéri, valahogy összeszedi majd a nekem járót. A nekem járó valamennyit.

Mert hogy mennyit, azt most szintén nem tudni, a kiszámítás szabályait ugyanis az addig leendő kormányok úgy változtathatják, ahogy akarják. Nos, szerintem ez a bizonytalan.

Az állami rendszerbe való esetleges visszalépésnél a kérdés számomra (s szerintem mások számára is) tehát ez: a magánnyugdíjpénztáramban bízzak vagy a tizenöt év múlva regnáló valamilyen kormányban? Én már döntöttem.