Ne vásárolj Semmit! nap

Szerző: Pandora
 
Ne vásárolj Semmit! nap
A Tudatos Vásárlók Egyesülete idén is megtartja „Ne Vásárolj Semmit!” napi fogyasztói böjtjét. A karácsonyi nagybevásárlás előtt arra emlékeztetjük magunkat és a vásárlókat, hogy a fogyasztás nem egyenlő a boldogsággal.          

Szerte a világon és Magyarországon is már több mint egy évtizede hirdetnek egy napos fogyasztói böjtöt november utolsó hétvégéjén környezetvédő és fogyasztáskritikus szervezetek. A „Ne vásárolj semmit!” Napot Magyarországon azért tartják pénteken, mert az utóbbi évek statisztikái szerint a magyarok pénteken vásárolnak a legtöbbet. November utolsó péntekén pedig, a karácsonyi nagybevásárlás előtt arra emlékeztetik a vásárlókat, hogy a fogyasztás nem egyenlő a boldogsággal. „Csökkenteni kell a termelődő hulladék mennyiségét a jól megtervezett, tudatos vásárlással. Ne vegyünk felesleges holmikat, de ha már megveszünk valamit, akkor a lehető legkevesebb csomagolással tegyük azt! Próbáljuk meg a megvásárolt termék élettartamát a lehető leghosszabbra nyújtani azzal, hogy kidobás helyett megjavíttatjuk, vagy ha már nekünk nem kell, másnak adjuk!” – hívja fel a figyelmet a Tudatos Vásárlók Egyesülete.

Gazdasági rendszerünk a fogyasztáson alapul. Azt is tudjuk, hogy egyes felmérések szerint a vásárlások legalább fele impulzusvásárlás. Azaz nem szükségleteinknek megfelelően választunk, hanem hirtelen jött ötletek, vagy még inkább fondorlatos reklámtechnikák által vezérelt döntéseket hozunk. A „Ne vásárolj semmit!” Nap erről szól: álljunk meg egy pillanatra, lélegezzünk fel és vessünk számot fogyasztási szokásainkkal ebben a nagy kapkodásban. Ha nem akarjuk elpazarolni utódaink javait és súlyos adósságokkal terhelni őket, vásároljunk tudatosan és felelősen. Tartsuk szem előtt valódi szükségleteinket, s azok kielégítésének környezetkímélő és etikus lehetőségeit.

A „Ne vásárolj semmit!” napi akcióhoz csatlakozott a felelős és környezettudatos fogyasztás elkötelezett híve, Görög Zita is. Az utcai demonstráció alkalmával az ismert média személyiség saját stílusában szólítja meg a vásárlóközönséget Budapest forgalmas terén. Felhívja a járókelők és a vásárolni indulók figyelmét arra, hogy ezen a napon próbáljanak meg vásárlási szünetet tartani, s hogy a közelgő karácsonyi ünnepekben is fontolják meg kiadásaikat. A karácsonykor – illetve egész évben is – kényszerből, vagy szórakozásból megvásárolt termékek nyersanyag –és energiaigénye, a csomagolásukkal keletkező szemét, valamint a szállításukkal kibocsátott káros anyag mértéke mára az ökológiai rendszerünk első számú ellensége.  

Az érdeklődők ezúttal sajátos módon csatlakozhatnak a felhíváshoz: Zita a leragasztja pénztárcájukat az erre az alkalomra készített pénztárca zárjeggyel.

PÉNZTÁRCA AKCIÓ – tiltakozzunk együtt az ésszerűtlen fogyasztás ellen

A TVE mindenkit vár a Vörösmarty térre, ahol a csatlakozók a vásárlási dömping elleni tiltakozásul leragasztathatják pénztárcájukat.

Helyszín: Budatest V., Vörösmarty tér – (a Váci utca végénél levő terület)

Időpont: 2010. november 26. péntek 13,00-14,00 óráig.

 


Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland