Legalább négy órát rádiózunk naponta

Szerző: Pandora
 
Legalább négy órát rádiózunk naponta
Az év utolsó hónapjában is jelentős mennyiségű időt töltött a magyar lakosság rádiózással, különösen reggel 7 és 9 óra között, illetve a délután 14 és 15 óra közötti idősávokban, derül ki a GfK és az Ipsos közös felméréséből.        

2010 decemberében - egy átlagos hétköznapon vagy egy átlagos hétvégi napon - a 15 évnél idősebb magyar népesség 87 százaléka, azaz 7 406 000 fő hallgatott rádiót, a naponta rádiózásra fordított idő a hallgatók körében pedig átlagosan 4 óra 10 perc volt.

Az ünnepekre való készülődés miatt még inkább jellemző volt az a tendencia, hogy hétköznap a rádióhallgatás jelentősebb mértékű, mint a hétvégi napokon.

Decemberben korábbra tolódott a műsorokba való bekapcsolódás ideje. A kora reggeli 7 és 8 közötti idősávban tapasztalt hallgatottság kiemelkedő volt a korábbi hónapokhoz viszonyítva, hiszen a lakosság majdnem harmada bekapcsolódott ebben az időben valamely rádió műsorába, írja a felmérés.

A délelőtti hallgatási maximum is korábbra tolódott, így az átlagnapi hallgatottság délelőtt 8.45-kor érte el a csúcsot, egy órával korábban, mint a megelőző hónapokban.

A koradélutáni hallgatottság is megváltozott a novemberi hónaphoz viszonyítva, hiszen a kimagasló kora reggeli hallgatottság mellett a  kora délutáni elérés  is jelentősebb volt decemberben: 14.00 és 15.00 között 21 százalékos elérés volt jellemző, azaz ebben az idősávban a magyar lakosság ötödét lehetett elérni a különböző rádióadókon keresztül. 


Forrás: privátankár

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland