Nyugdíj pontok alapján?

Szerző: Pandora
 
Nyugdíj pontok alapján?
Pontrendszer alapú, a gyermekek számát és iskolázottságát is figyelembe vevő nyugdíjszámítás bevezetését javasolja a Népesedési Kerekasztal.              

A német mintára épülő pontrendszer a járulékbefizetéseket egyéni számlán, pontok formájában gyűjtenék az emberek. A mindenkori átlagbér egy pontot jelentene, a fizetett járulék pedig töredékpontot – mondta Botos József, a javaslat egyik kidolgozója, a Szegedi Tudományegyetem oktatója.

A nyugdíj mértékét úgy számítanák ki, hogy nyugdíjba vonuláskor a pontokat elosztanák a várható élettartammal, és ezzel az arányszámmal szoroznák meg az aktuális nemzetgazdasági átlagbért. A pontrendszerben megjelenne a felnevelt gyermekek száma és az iskolázottsági fokuk is - tette hozzá Botos József.

Botos Katalin, a Népesedési Kerekasztal szakértője, a javaslat másik kidolgozója ezzel összefüggésben a legfontosabbnak a foglalkoztatás bővítését tartja, mert ha nincs munkahely, akkor nem mernek gyermeket vállalni az emberek. Ösztönzően hathatna ugyanakkor a demográfiára is, mivel aki több gyereket nevel fel, több nyugdíjat is kaphatna.


Forrás: Fn.hu MTI

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland