Orbán: Az ilyen kísérletek kudarcot vallottak

Szerző: Pandora
 
Orbán: Az ilyen kísérletek kudarcot vallottak
Nem lesz cél a mihamarabbi nyugdíjba menetel. Sokan azt gondolják, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása, a nyugdíjak biztonságba helyezése csupán egy gazdasági probléma, olyan számítási kérdés, amelyet kockás lapon meg lehet oldani. Számomra a nyugdíj ügye sokkal inkább azzal függ össze, hogy mennyire becsüljük a munkánkat, mennyire becsüljük meg a ledolgozott évek értékét, és miképp oszthatjuk meg a lehető legjobban az időskori ellátás felelősségét az egyén és a közösség között – írja Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi Facebook-bejegyzésében, melyben a nyugdíj témakörében válaszolt a feltett kérdésekre.    

A kormányfő emlékeztet arra, hogy – mint sok más területen hazánkban – itt is a feje tetejéről a talpára kell állítani a dolgokat. „A nyugdíj ugyanis mindenekelőtt egy járulékfizetéssel megalapozott ellátás. A nyugdíjcélú befizetésekből nem költhetünk másra, és nyugdíjat nem fizethetünk másból, mint a nyugdíjkasszába beérkező pénzből. A nyugdíjrendszer működtetése az állam feladata, amit nem háríthat át az üzleti szférára. Az ilyen kísérletek az elmúlt bő évtizedben kudarcot vallottak – nemcsak nálunk, hanem a világ minden részén” – olvasható a bejegyzésben. Orbán Viktor utal arra, hogy a nyugati világ túlnyomó többsége megúszta kísérletezgetés nélkül, náluk sohasem akarta az állam privatizálni a nyugdíjrendszert.

Mint a miniszterelnök fogalmaz: „Mi egy rossz döntés következtében rátévedtünk a bizonytalan útra, nyugdíj-megtakarításaink zsetonok lettek a kockázatos pénzügyi spekulációk rulettasztalán. A rendszer fenntartói dugig tömték költségek címén a zsebeiket a járulékbefizetők pénzéből – a nyugdíjrendszerünk viszont az összeomlás szélére került.” Mint írja, ezt a veszélyt sikerült összefogással elhárítani, sikerült véget vetni a „felelőtlen kísérletnek, de a biztonságos nyugdíjrendszer kialakításához még sok teendőnk van”.

Orbán Viktor szerint mint más nagy közösségi kérdéseket, úgy a nyugdíj problémáját sem érdemes kizárólag önmagában vizsgálni. „A megújuló Magyarország számomra azt jelenti, hogy a munkánk és egyúttal az életünk minősége is megújul. Minden erőfeszítésünk célja, hogy minél több ember életkörülményei javuljanak, egyre jobban megérje dolgozni, így minél kevesebben gondoljanak arra, hogy elhagyják hazájukat. Egy ilyen országban nem az lesz az emberek tömeges célja, hogy minél előbb nyugdíjba menjenek.”

A világ változása a nyugdíj kérdésére is kihat – írja. Az egészségügy gyors fejlődésének köszönhetően életkorunk előrehaladtával kevésbé veszítünk testi és szellemi erőnkből. „Változik a munkáról alkotott képünk is. Az új technológiáknak köszönhetően gyakran elmosódik a határ munkaidő és szabadidő között, egyre kevésbé jellemző a munkahely és az otthon szigorú elhatárolása. Át kell gondolnunk, hogy mindez hogyan hat a nyugdíj ügyére” – figyelmeztet. „Biztosan meg kell találnunk a módját, hogy stramm, munkaképes, fiatalos emberek ne érezzék úgy, hogy nincs rájuk szükség, és mielőbb nyugdíjba kell menniük.”

A miniszterelnök szerint ha a munka értelmes, felemelő és megfelelő a díjazása is, akkor ez magától is bekövetkezik. Az idősek élet- és munkatapasztalata pedig érték, amelyre rövidesen rá fog eszmélni a gazdaság, rá fognak eszmélni a munkaadók. Hozzáteszi, ő bizakodó, mert úgy gondolja, hogy fontos lépésekkel sikerült megakadályozni, hogy a nyugdíjrendszer ránk omoljon, „a jövő pedig számos olyan lehetőséget tartogat, amelyek segítik Magyarország megújulását a nyugdíj terén is”.


Forrás: MNO

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland