Fotókiállítás az auschwitzi borzalmakról Sopronban

Szerző: Pandora
 
Fotókiállítás az auschwitzi borzalmakról Sopronban
A Kárpátaljáról 1944-ben Auschwitzba hurcolt magyar zsidó transzport útját örökíti meg a megérkezéstől a gázkamráig az a fotókiállítás, amely vasárnap nyílik a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban.            

A haláltáborokban tilos volt fényképezni, 1944 májusában az SS azonosítási szolgálat vezetője és az asszisztense mégis engedélyt kapott, hogy végigfotózzon minden mozzanatot: a transzport érkezését, a szelekciót, a vagyonelkobzást és a gázkamrák előtti várakozást, a halál kapuja előtt kígyózó sorokat - mondta Lagler András, a szervező Hívószó Alapítvány elnöke. 
    

A képeket a tábor felszabadításakor egy túlélő, az akkor 17 éves, csonttá fogyott Jákob Lili találta meg, miközben ruháért kutatott - mivel öltözete mindössze egy maga köré csavart törölköző volt. A fotókon megölt családtagjait látta viszont. Egyedül ő maradt életben - hangoztatta az elnök.
    
Az egyedülálló, dokumentumértékű gyűjteményt számos helyen bemutatták világszerte. Sopronba a budapesti Holokauszt Emlékközpontból érkezett a közel 200 fénykép. Az egy hétig látogatható kiállítás anyagát a soproni zsidóság tragikus történetét felidéző fotók és írásos dokumentumok egészítik ki. Sopronból közel 3000 zsidó embert, felnőtteket és gyerekeket hurcoltak el a holokauszt idején - emlékeztetett Lagler András.
    
A Hívószó Alapítvány és a soproni Magyar-Izraeli Baráti Kör által rendezett kiállítás iránt érdeklődnek a helyi iskolák, eddig már ötven osztály jelentette be részvételét - mondta az elnök. Hozzátette: a rendhagyó történelemórák sajátossága lesz, hogy a tárlatvezetést felkészített diákokra bízzák, mert úgy gondolják, hogy a látottak és a hallottak így mélyebb benyomást tesznek a tizenévesekre.

Forrás: MTI

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland