
Eközben a polgármestereket és az országgyűlési képviselőket megillető kedvezmény eltörléséről szó nincs, pedig nemcsak a korai nyugdíjazással kedveznek nekik, hanem azzal is, hogy teljes összegű nyugdíjat kapnak, vagyis a korhatár előtti nyugdíjba vonulásukat nem büntetik nyolc százalékos csökkentéssel.
Egyelőre hallgat a kormány a korkedvezményes nyugdíjba vonulás feltételeinek módosításáról. Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára néhány napja arról értesült, hogy már ezen a héten fel akarja függeszteni a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét a kormány, ami a folyamatban lévő ügyeket is érintené. Ez eddig nem történt meg - mondta hozzátéve, hogy ettől még nem dőlhetnek nyugodtan hátra, hiszen az egyéni képviselői indítványt bármikor be lehet terjeszteni. A kabinet egyelőre nem egyeztet velük, csak célzás volt arra, hogy jövő pénteken esetleg tárgyalóasztalhoz ülnek. Bárdos korábban úgy fogalmazott: "a kormány 4500 új rendőrt, a rendvédelmi oktatás átszervezését, új életpályamodellt, valamint jobb bér- és illetményrendszert ígért, ehelyett semmiségi törvényt és a korai nyugdíjazás lehetőségének elvonását kaptuk".
Magyarország nem engedheti meg magának, hogy a jó erőben lévő, tapasztalt, a negyvenes-, ötvenes éveikben járó rendőrök, tűzoltók, katonák nyugdíjba menjenek - ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője mondta néhány héttel ezelőtt hozzátéve, hogy ezeket a hivatásokat nem korkedvezményes nyugdíjjal kell vonzóvá tenni. Egyelőre úgy tudni, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényt módosítaná a kormány. Ez a szabályozás a rendvédelmi szervek - a rendőrség, a polgári védelem, a büntetés-végrehajtási szervezet, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság -, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjaira vonatkozik. Az őket érintő öt éves korkedvezményes nyugdíjat törölnék el, de a döntés valamiért csúszik. Lehet, hogy ezen a területen is egyelőre csak "tesztelték a társadalom tűrőképességét", úgy mint korábban a svéd nyugdíjmodell bevezetésének felvetésekor. Beharangozták azt is, hogy megvonják a nyugdíjasok utazási kedvezményét, később "a kormányfő külön kívánságára" ezt mégis visszavonták.
A fogadtatás viszont talán a vártnál is kedvezőtlenebb volt, az érdekvédők bejelentették, hogy minden törvényes eszközzel harcolnak az elképzelés ellen, "minimum" demonstrációra kell számítani, de az európai fórumokig is elmennek, ha a kormány eltörli a korkedvezményt. A polgári engedetlenségtől és a sztrájktól sem riadnának vissza a pécsi autóbuszsofőrök - jelezték a napokban. A sofőrök - legalább 25 év szolgálatot követően - ma 5 év kedvezményt kaphatnak. Ők is magukra vették a korkedvezményes nyugdíj megszüntetésének hírét, pedig erről konkrétan nem volt szó.
A káosz és a félelem nem véletlen, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök januárban azt mondta: "világossá kell tennünk, hogy a korhatár előtt senki nem mehet nyugdíjba". Ez alapján nemcsak a rendvédelmisek, hanem minden kedvezményezett rosszul járhat. Az Orbán-csomag (Széll Kálmán Terv) is erre utal, abban azt írták, "azon foglalkoztatási csoportok esetében, amelyek eddig előnyösebb nyugdíjazási szabályokat élveztek, új életpályamodelleket kell kialakítani, amelyek más eszközökkel, nem pedig a korai nyugdíjazással veszik figyelembe az elvégzett munka sajátosságait." Ezt a terv tartalmazza azt is, hogy felülvizsgálják a rokkantnyugdíj-rendszert, elképzelések szerint 40 százalékos rokkantsági szint mellett még kell dolgozni. Ők azok, akiknek az orvosi bizottság szerint "maradt hasznosítható munkaképességük". Ennek ellenére biztosan nem talál állást például egy csökkentlátó; nem azért, mert segélyen szeretne élni, hanem azért, mert a munkáltatók nem őket választanák. Erre hívták fel a figyelmet a munkaerőpiaci szakértők is: egy olyan foglalkoztatási helyzetben, amikor az egészséges emberek is elég nehezen találnak munkahelyet, nem szerencsés bővíteni a kínálatot egy többszörösen hátrányos helyzetű csoporttal.
Magukon nem spórolnak
Eközben a polgármestereket és a parlamenti képviselőket érintő korai nyugdíjazás megvonásáról szó nincs, pedig ők is jogosultak kedvezményes öregségi nyugdíjra. Az az országgyűlési képviselő veheti igénybe ezt a lehetőséget, aki nem kerül be újra a parlamentbe, de rendelkezik legalább 15 év szolgálati idővel és a megbízatása megszűnését követő ötödik naptári év végéig az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt betölti. Vagyis a korhatár előtt öt évvel nyugdíjba vonulhat. Öregségi nyugdíjba mehet a korhatár betöltése előtt hét évvel az a polgármester, aki három vagy ennél több választási cikluson át - de legalább tizenegy évig - tölti be ezt a posztot, vagy az alpolgármesteri tisztséget. A távozó országgyűlési képviselők és a polgármesterek a korai nyugdíjazás ellenére teljes összegű nyugdíjat kaphatnak, nem 8 százalékkal csökkentett összeget, mint mindenki más.
"Magyarországon a nyugdíjasok jelentik az egyik legaktívabb közéleti csoportot, a nyugdíjasok lehetnek az a társadalmi réteg, amelytől a nemzeti konzultáció gondolata nyomán kiindulhat a közélet megújítása." (Orbán Viktor, 2005.)
- "Kétezer-kétszáz nyugger elment, és kopogtatott minden ajtón." (Kubatov Gábor, 2010.)
- "Világossá kell tennünk, hogy a korhatár előtt senki nem mehet nyugdíjba, és azt is, hogy az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed." (Orbán Viktor, 2011.)
- "Elejét kellene venni annak, hogy a jövőnkről túlnyomó részben az idősebb generációk döntsenek." (Kósa Lajos, 2011.)
Forrás: nepszava.hu



Megjegyzés hozzáadásához be kell jelentkeznie.


