A főváros megnyitja világhírű fürdőinek eddig lezárt részeit

Szerző: Pandora
 
A főváros kedden három napra megnyitja négy világhírű fürdőjének a nagyközönség elől eddig elzárt részeit a víz világnapja alkalmából - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) szóvivője hétfőn az MTI-vel. Szűcs Panni elmondta, hogy az érdeklődők ingyenes vezetés mellett megtekinthetik a Széchenyi, a Dagály, a Lukács és a Gellért fürdőben a forráskutakat, a gépházakat, utóbbiban pedig az Európában egyedülálló, 1927-ben épült és azóta is üzemelő hullámkeltő gépet.      

A látogatók barlangász segítségével megtekinthetik a Lukács fürdőt termálvízzel tápláló Malomtavat, gyógyvizeket kóstolhatnak, a Dagály fürdőben pedig akár kedvezményes úszójegyet is vásárolhatnak.

A BVK szóvivője közölte: a nyílt nappal, illetve az ahhoz kapcsolódó szakmai és kulturális programokkal a főváros intézménye, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. első alkalommal csatlakozik a víz március 22-ei világnapjának megünnepléséhez.


Forrás: origo

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland