
A Randstad adatai szerint nemzetközi viszonylatban is alacsony azon magyarországi munkavállalók aránya, akik a hivatalos nyugdíjkorhatár után is dolgoznának. A nemzetközi felmérésben részt vevő magyarok mindössze 18 százaléka válaszolta azt, hogy a nyugdíjazása után is munkába állna, míg ugyanerre a kérdésre az angoloknál 55, a lengyeleknél pedig 62 százalék válaszolt igennel.
A kutatásban azt is vizsgálták, hányan dolgoznának abban az esetben, ha 5 százalékos fizetésemelést kapnának nyugdíjazás után. "Erre a kérdésre a magyarok 30 százaléka adott pozitív választ, ami azt mutatja, hogy a fizetés motiváló erővel bír ugyan, de a többség még így is inkább a pihenést választja" - idézi a közlemény Sinka Edinát, a cég operációs vezetőjét.
A nemzetközi adatok alapján két típus figyelhető meg: vannak olyan országok, amelyek polgárait jelentősen befolyásolja a nagyobb fizetés, ilyen például Franciaország és Görögország, másutt azonban inkább a munka öröméért és az állással járó megbecsülésért dolgoznának tovább a nyugdíjazás után. A japánok 56 százaléka például boldogan dolgozna tovább a nyugdíjas éveiben is, de még náluk is lelkesebbek az indiaiak, akiknél kiemelkedően magas, több mint 80 százalék azoknak az aránya, akik szívesen dolgoznának tovább - akár fizetésemelés nélkül is - a nyugdíjazás után még két évig.
Forrás: MTI



Megjegyzés hozzáadásához be kell jelentkeznie.


