Sajnos vannak gyengeségeink is. Ha tisztességgel szembenézünk ezekkel a gyengeségeinkkel, akkor képesek lehetünk kezelni azokat.

Persze, ha valaki hónapok óta állás, munka nélkül van, az eddigi keresései rendre kudarcot vallottak, annak a késztetése biztosan megkopott a kényszerű tétlenséggel töltött hónapok során. De ha gyengült is, nem múlt el. Fel lehet azt erősíteni. Hiszen a tapasztalati csomagunkban már benne van a „voltam én már nehéz helyzetben, mégis talpra álltam” tapasztalata is.

20-30 munkával töltött év bizonyára adott már olyan sikerélményt mindnyájunknak, ami olyan kellemes emlék, amit szeretnénk újra átélni. A korábbi sikereink arra késztetnek minket, hogy álljunk talpra, találjuk meg a következő éveink értelmes tevékenységét és keressünk módot arra, hogy ezt a tevékenységet valóban végezni tudjuk.

Sajnos vannak gyengeségeink is. Ha tisztességgel szembenézünk ezekkel a gyengeségeinkkel, akkor képesek lehetünk kezelni azokat.

Eddigi életünkben alkalmazottak voltunk. Biztos állás, biztos fizetés, biztos fizetett szabadság. Kisvállalkozó ismerőseinktől meg azt halljuk, hogy rengeteg az adó, meg a közterhek, a sok adminisztráció, és persze mindennel nekik kell törődni. Nincs „írószer megrendelés”, meg „informatikai üzemeltető csoport”, ha kell egy toll, hát megveszik maguknak, és ha nem működik a program, akkor addig keresnek az ismerősök, barátok körében, amíg valaki segít elhárítani a hibát. De csak segít, megcsinálni maguknak kell… Alkalmazotti életünkben világos volt, hogy mi a feladatunk és az is, hogy ami azon túl van, az mások feladata, azzal nekünk nem kell törődni. A korábbi életünkből kimaradt, hogy mindenre figyelni kell, ami a megélhetésünket szolgálja, vagy éppen nehezíti.

Az „ide nekem az oroszlánt is” tévedésének tapasztalata hatalmas erősség, ugyanakkor komoly akadálya a kezdeményező-képességünk kibontakoztatásának. Elég sok forrót kóstoltunk már életünkben ahhoz, hogy a langyosat is megfújjuk. Még a nagyon jó ötleteinket is elvetjük azért, mert „nincs garancia arra, hogy sikerül megvalósítani”.

Nincs ezen mit szégyelleni, a munkanélküli lét sem erősítette az önbizalmunkat. Kudarcnak tartjuk, hogy 20-30 év tisztességgel végzett munka után egyszer csak minket is elért a „rém”. Ahogyan a balesetről, erről is azt gondoltuk, hogy ez csak másokkal történhet meg, és most, hogy mi váltunk áldozattá, az önbizalmunk sínylette meg leginkább.

Luczek Sándor