Ebben a részben a lehetőségeket és a veszélyeket veszem számba. Ezzel teljes lesz a SWOT (erősségek, gyengeségek, lehetőségek, veszélyek) elemzés. Remélem, ezzel már körvonalazódik a javaslatom, lesz mihez hozzászólni!

Ahelyett, hogy a sebeinket nyalogatjuk és a csodára várunk, vegyük számba a lehetőségeinket, amiket meg kell próbálnunk kihasználni.

Legelőször is, hasznosítanunk kell a meglévő tudásunkat, tapasztalatainkat. Persze, egyedül nagyon nehéz.

Bármennyi ötletünk van, bármennyi tudással, tapasztalattal rendelkezünk is, arra csak nagyon kevesek képesek, hogy 50 körül egyedül kezdjenek egy újfajta karrierbe. Éppen a tudás és a tapasztalat int óvatosságra, hogy bár vannak dolgok, amikhez jól értünk, de vannak dolgok, amikhez nem, és azok a dolgok nagyon is fontosak lennének ahhoz, hogy az ötletünket biztosságosan meg tudjuk valósítani.

Nagyon jól megtanultuk a dalt: „egyedül nem megy…”. A munka nélkül töltött hónapok a lelki tartalékainkat emésztették fel, nincs már annyi, hogy egyedül kezdjünk egy megélhetést adó vállalkozásba.

De megvan a lehetőségünk arra, hogy összefogjunk, terveink megvalósításához partnereket, sorstársakat, hasonló helyzetben lévő, hasonló újrakezdési lehetőséget kereső kollégákat találjunk. Hiszen csak a helyzetünk hasonló, a tudásunk, tapasztalatunk nagyon is sokféle. Amihez én nem értek, egy másik ember éppen abban jó, és neki pedig éppen olyan partnerre volna szüksége, amilyen én vagyok.

Az én ötletem attól lesz megvalósítható, ha mások bekapcsolódnak a finomításába, az ötlet tervvé alakításába. Ezzel az ötlet az „enyémből” a „mienkké” alakul, aminek megvalósításán már egyforma lelkesedéssel fogunk tudni együttdolgozni, mert a „mi” ötletünk valóban egy kicsit mindenkinek a „saját” ötlete. És ha egy ötlet a sokféle tudás és tapasztalat szűrőjén átmegy, akkor valóban jó, megvalósítható ötletnek kell lennie.

Sok tízezren – százezren vagyunk negyvenesek, ötvenesek állás nélkül. Ennyi ember között biztosan akad valaki, akinek nem lenne nyűg azzal foglalkozni, ami nekem súlyos teher lenne, mert éppen ahhoz ért, azt szereti. És biztosan vannak kisebb-nagyobb szerveződő csoportok, amelyekből éppen olyan ember hiányzik, amilyen én vagyok.

Az összefogás, a hasonló helyzetben lévő, hasonló szándékú emberekkel való együttműködés olyan lehetőség, amit nagy hiba lenne nem kihasználni.

Nyilvánvaló, hogy vannak veszélyek is. A veszélyek azonban nem leküzdhetetlen akadályok, hanem olyan körülmények, amelyeket ismerni és kezelni kell.

Az egyik ránk leselkedő veszély a túlzott remény és türelmetlenség. Ha valaki csatlakozik a kezdeményezésemhez, annak sokat kell tenni azért, hogy megoldja a problémáját, munkát, megélhetést találjon. A lehetséges partnerek nem biztos, hogy már holnap kopogtatni fognak az ajtón. Nem biztos, sőt nem valószínű, hogy az első ötlet meghozza a várt lehetőséget. Nagy veszély, hogy a – mégoly jogos – türelmetlenség azelőtt tántorít el valakit, mielőtt a jó ötlet megvalósítható tervvé érhetett volna.

Nem ígérem senkinek, hogy megoldom a problémáját, ez nem az én műfajom, ha valakinek erre van igénye, keressen egy prófétát magának. Nagyon nagy veszély, hogy ha valaki másoktól várja az ötleteket, másokkal akarja elvégeztetni a munkát, az minden jó lehetőségből ki fog maradni. Mindnyájan hasonló – nehéz – helyzetben vagyunk, mindnyájunk anyagi és lelki tartalékai kimerülőben vannak. Azt remélem, hogy az együttműködésben rejlő lehetőség mindenkinek erőt ad ahhoz, hogy még egyszer felszívja magát, és képes legyen ötleteket befogadni, ötleteket másokkal megosztani, ötletek tervvé formálásán másokkal együtt dolgozni. De azt ne várja senki, hogy bárki is képes lesz a hátára venni másokat. Az még soká lesz, hogy a jól menő szekérre fel lehessen ülni. Először húzni kell, mindenkinek teljes erőből, és ha megindult a szekér, akkor lehet néha egy kicsit csak mendegélni mellette. Mindenkinek azt kívánom, hogy a szekere egyszer kapjon akkora „motort”, hogy akár fel is ülhessen rá, de mindenkinek tudnia kell: a történetnek nem ez az eleje.

Luczek Sándor