Mindnyájunknak az a célja, hogy munkát, megélhetést találjon magának. Az gondolom, ez olyan, mindenkinek hasonló cél, ami okot és módot ad arra, hogy megpróbáljunk a megvalósításon egy kicsit közösen is dolgozni.
A javaslatom a következő.
Indítsunk egy ötletbörzét, amihez minden munkanélküli, de dolgozni, pénzt keresni akaró ember csatlakozhat, aki nem zárja ki az önfoglalkoztatás vagy a társas vállalkozás valamilyen lehetőségét.
Az ötletbörze célja, hogy egy-egy javaslat körül létrejöjjenek olyan kisebb-nagyobb csoportok, amelyek képesek az ötletet egy közös vállalkozás indítására alkalmas tervvé fejleszteni, vagy más módon – pl. egy meglévő vállalkozásnak eladható projektté alakítani. A cél kettős. Egyrészt, találjanak egymásra olyan emberek, akik képesek együtt gondolkodni, együtt dolgozni, a megélhetésük lehetőségét együtt megteremteni. Másrészt, a valakiben felmerülő ötlet a kidolgozásához csatlakozók csiszolgatásának eredményeként alakuljon megvalósítható, vállalkozás elkezdésére alapot adó (üzleti) tervvé.
Nem bonyolult dolog, A facebook-on létrehozunk egy „dolgozni akarok” oldalt, és aki részt akar venni ebben, az csatlakozzon az oldalhoz. Akinek ötlete van, tegye közzé az ötletét, akinek hozzátenni valója van egy ötlethez, az szóljon hozzá a bejegyzéshez. Ha összejött egy kisebb munkacsoport, és az együtt gondolkodáshoz ez a technikai lehetőség már kényelmetlen lesz, a csoportok biztosan megtalálják a módját annak, hogyan tudnak együtt dolgozni (ha nem, akkor mégsem tudnak együtt dolgozni… Jó azzal időben szembenézni.)
Gondolom, sokunknak van hasonló cipőben járó ismerőse. Ez a lehetőség nyitott, és szerintem az mindenkinek jó, ha széles a kör, mert több esély van egy szimpatikus ötlet megtalálására, vagy egy ötlethez csatlakozókra. Szóval, szabad a vásár, lehet csatlakozni és másokat is csatlakozásra hívni.
Nem lep meg, ha valakiben most felmerül a kérdés: de mi a jó ebben nekem?
Ha poénkodni akarnék, azt válaszolnám: várom az ötleteket!
Amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy megpróbálom elindítani ezt az ötletbörzét, magam is elgondolkodtam rajta, miért is csináljam? Az még csak megvan, hogyan működjön ez a dolog, de mi az üzleti modell? Ki és milyen szolgáltatásért fog fizetni? Nos, ezt nem tudtam kitalálni. De végül arra jutottam, hogy ebben nekem is az a jó, ami minden más csatlakozónak. Talán találok partnereket az ötleteim megvalósításához, talán találok olyan ötletet, aminek a megvalósításába bekapcsolódhatok, egy vállalkozásban részes lehetek, és ezzel egy megélhetést biztosító munkához jutok. Biztos vagyok abban, hogy erre reális lehetőségem van. Várom a csatlakozókat.
Nos, ez a javaslatom. Nem ígérek állást, nem ígérek könnyű és gyors pénzkeresetet, mert nem én vagyok a mesebeli jótündér. Csak egy lehetőséget kínálok arra, hogy lehetőséget kínáljunk egymásnak, és hiszem, hogy ha megragadjuk ezt a lehetőséget, akkor lesz értelmes munkánk és megélhetésünk.
Luczek Sándor
megjegyzések (2)
|
#1 VorosMara |
2011-09-18 13:52:14 |
| ....hozzunk létre egy alapítványt, melynek segítségével hozzá juthatunk az ígért állami támogatáshoz, melyet régi hűtők, mosógépek valamint villanyégők cseréjére lehet fordítani. Súlyos fogyatékkal élőként én magam is igénybe akarom venni, csak nem tudom, hogyan tehetném? | ||
|
#2 luczek |
2011-09-19 19:22:33 |
|
RE: #1 Kedves Mara! köszönöm a javaslatot! Annak érdekében, hogy a hozzászólók könnyebben szólhassanak hozzá (bocs :-)) egy cikket cináltam belőle az Itthon rovatban. Sok sikert kivánok az ötlet kifejtéséhez és megvalósításához! Luczek Sándor |
||



Megjegyzés hozzáadásához be kell jelentkeznie.



