Élve temették el az idős házaspárt

Szerző: A szerk.
 
Élve temették el az idős házaspárt

A három vádlott benyugtatózta, összeverte és élve elásta a nyugdíjas párt Mohácson. Szakértők szerint a halálukat a rájuk zúduló földtömeg miatti fulladás okozta.


Biztos, hogy élve temették el áldozataikat, azok a vádlottak, akiket a mohácsi kettős gyilkossággal gyanúsítanak – írja a bama.hu.

A jegyzőkönyvek szerint számos sérülést szenvedett el mindkét áldozat, többek között a fejükön, karjukon, valamint több bordájuk is eltörött, a sérüléseik nyolc napon belül gyógyulhatott volna. A halálukat az okozta, hangzott el a tárgyaláson, hogy mellkasukat a hatalmas földtömeg összenyomta és megfulladtak – tette hozzá az orvos szakértő. A bíróság három német állampolgárt előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel, és más bűncselekményekkel vádol.


A vádlottak – a két férfi, K. W. M. és B. T., valamint a szabadlábon védekező fiatal nő, M. B. – tagadják, hogy ők követték volna el a bűncselekményt. A vádirat szerint a három német a Baranya megyei Monyoródon ismerkedett össze az ott élő idős német párral.

A gyilkosságok napján együtt ebédeltek, és ekkor nyugtatót juttattak áldozatai szervezetébe. Majd Mohácsra mentek, ahol a korábban kiásott, öt méter mély munkagödörbe dobták a házaspárt, aki az orvos szakértő jelentése szerint még éltek. Holttestüket hónapokkal később találták meg. A tárgyalás újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.


Forrás: Hiradó

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland