A tanulás talán a legnehezebb emberi tevékenység. Szerintem az egyik legélvezetesebb is, de hogy nehéz, az biztos.
Szerencsés vagyok, mert egész eddigi pályafutásom alatt, folyamatosan tanulhattam. Volt, amikor tanfolyamon, iskolában, de legtöbbször informálisan. Az eredeti szakmám és foglalkozásom számítástechnikai rendszerszervező – nem is igazán van már ilyen foglalkozás – így folyamatosan tanulnom kellett, mindig azt a szakmát, amit a fejlesztett rendszerünk támogatott. De dolgoztam közigazgatásban, így ha tetszett, ha nem, le kellett tennem a közigazgatási alap és szakvizsgát, amihez tanfolyamra kellett járni és a végén, annak rendje és módja szerint vizsgázni. Akkor már elmúltam ötven, de megcsináltam.
Mindezt csak azért mondtam el, hogy megmutassam: tudom, miről beszélek. A tanulás talán a legnehezebb emberi tevékenység. Szerintem az egyik legélvezetesebb is, de hogy nehéz, az biztos.
Talán emlékeztek rá, mennyit ültünk kisiskolásként az „Anyám tyúkja” felett, amíg megtanultuk: „ej, mi a kő, tyúkanyó kend, a szobában lakik itt bent…” Azután a vizsgák előtt, mindegy, hogy milyen iskolában, milyen vizsga előtt, idegeskedve, sokszor éjszakába nyúlóan, a könyvek előtt.
Amikor életem első komoly vizsgáját letettem, túljutottam az érettségin, félig felnőtt értelemmel, félig komolyan, félig tréfálva azt mondtam: „soha több vizsgát, tankönyvet, iskolát nem akarok”. Szerencsére ezt a fogadalmamat sem tartottam meg.
Rá kellett jönnöm azonban, hogy a felnőttkori tanulásban nem is ez az igazán nehéz. Persze, nehezebben fog már az agyam, az Anyám tyúkját nem elég háromszor elolvasni, hogy megjegyezzem, ötször-hatszor is át kell ismételnem. Nehezebb a tanulásra összpontosítani, mert hát a villanyszámla, meg a gyerek, és az álláshirdetéseket is át kell nézni.
Az igazi nehézséget azonban abban látom, hogy nem elég az újat megtanulni, fel is kell cserélni a régi tudást az újjal.
Ezt én már harminc éve így csinálom! Miért kellene ezen változtatnom? Nagyon kemény kérdés!
Nem az a probléma, hogy nem tudunk új módszert, technikát, szakmai ismeretet elsajátítani. Az a probléma, hogy nem akaródzik az elsajátított új tudást használni, mert máshoz szoktunk harminc, némelyünk már negyven év alatt.
Pedig muszáj. Ha dolgozni akarunk, muszáj elfogadni, hogy már máshogy kell. Olvastam valahol: „Ha mindent úgy csinálsz, mint eddig, miért várod, hogy az eredmény más legyen, mint eddig?”
Talán harminc évig jó volt, ahogy eddig csináltuk, de most már nem jó. Nem én, Te, mi nem vagyunk jók, hanem a rutinjaink felett járt el az idő. A berögződéseink nem jók, ha a berögződéseinket meg tudjuk változtatni, újra szükség lesz a tapasztalatunkra.
Harminc-negyven év munkatapasztalata nem csak abban segíthet, hogy tudjuk, hogyan kell egy új munkafogást, egy új technológiát, egy új szakmát megtanulni. Nem csak annyira, hogy le tudjunk vizsgázni belőle, hanem annyira, hogy használni is tudjuk. A legtöbbünk Trabanton, Skodán kezdett autót vezetni. A legtöbbünk ma már Suzukit, Opelt, Renault-ot vezet. Szervókormánnyal, blokkolásgátlóval, ötfokozatú sebességváltóval, hátsóablak fűtéssel, légkondival. Ugyanúgy vezeted a mai autódat, mint a Trabantot? Ha azt képes voltál megtanulni, ha képes voltál elfogadni, hogy a szuzut máshogyan kell, mint a trabit kellett, gondolkozz el ezen egy kicsit.
Luczek Sándor
Megjegyzés hozzáadásához be kell jelentkeznie.
