Azért, ha megnézünk egy internetes hirdetési oldalt, azért lehet álláshirdetéseket találni. Ha vannak munkalehetőségek, miért is nem tudunk elhelyezkedni?
Azért, ha megnézünk egy internetes hirdetési oldalt, azért lehet álláshirdetéseket találni. Ha vannak munkalehetőségek, miért is nem tudunk elhelyezkedni?
Szerintem ennek több oka is van. Melyek ezek az okok? Mondok néhányat, és vállalom, hogy lesz olyan, amire bólogatni fogtok, és lesz olyan, amire valami gorombaságot vágtok a fejemhez.
Egyrészt azért nem, mert a munkáltatók diszkriminálnak, hátrányosan megkülönböztetik a 40-45-50 év feletti álláskeresőket. A nyíltan diszkrimináló hirdetések viszonylag ritkák, mert az Egyenlő Bánásmód Hatóság komoly büntetést szabhat ki a hirdetés feladójára, ha valaki panaszt tesz ellene. De aki már olvasott néhány tucat álláshirdetést, az nagy valószínűséggel meg tudja mondani, melyik hirdetésre nem érdemes az ötvennél idősebb álláskeresőnek jelentkeznie.
Másrészt azért, mert a munkáltató által megkövetelt ismeretek és képességek egy része bizony sokszor hiányzik az idősebbeknél. Nem vagyunk túl jók a számítógép használatában, a szükségesnél kevesebb sorstársunk beszél idegen nyelvet. Ez két olyan alapvető képesség, amely nélkül ma nagyon nehéz elhelyezkedni. Igaz, sok esetben ezek a képességek csak alkalmanként kellenek az adott munka elvégzéséhez, de hatásos szűrőfeltételek a jelöltek számának csökkentésére.
Harmadrészt, bizony nem minden munkát akarunk elvállalni.
„Persze, hát ötvenéves koromra eljutottam egy szintre, egy státuszba, volt címem, rangom, csak nem fogok egy ilyen alantas munkát végezni?”
Legyünk őszinték: vannak foglalkozások, amelyek gyakorlóira tisztelettel, esetleg irigykedve tekintünk, amelyek nagy respektusnak örvendenek, és vannak olyanok, amelyek betöltőire sajnálkozással nézünk. „Ezt csinálod, nem találtál jobb munkát?”
Egy olyan állást elfogadni, amely az utóbbi kategóriába sorolna, nagyon nehéz döntés, nagyon nehéz vállalás. Eddig úgy tekintett ránk a környezetünk, mint (munkanélküli) igazgatóra, de holnaptól vállalkozói igazolvánnyal dolgozó cipőpucolók leszünk. (Azért írtam ezt a foglalkozást, mert ilyen tudomásom szerint nincs – bár lehetne –, de mindannyian tudunk olyan foglalkozásokat, amelyeket a „cipőpucoló” helyére írhatnék. Mindnyájunk számára vannak olyan foglalkozások, amelyekről azt gondolja, hogy „na, azt azért nem”.)
Belátom, nehéz kérdés. Tényleg van alantas munka? Tényleg van olyan, aminél még munkanélkülinek lenni is jobb?
Szerintem van, az olyan munka, amit nem választottam, hanem aminek elvégzésére kényszerített valaki, az lehet alantas, megalázó. De az olyan foglalkozás, amelyet választottam, az nem lehet az. Nem akarom azt mondani, hogy mindenkinek mindent el kell vállalni. De azt igenis gondolom, hogy a valódi kérdés úgy szól: a munkanélküliség, vagy a „cipőpucolás”?
Ha valaki úgy dönt, hogy „még ez is jobb, mint a munkanélküliség”, annak azt tanácsolom, vállalja a döntését, új munkáját. Ha önmaga úgy érzi, hogy szégyenkeznie kell a környezete előtt, amiért elvállalt egy olyan munkát – elkezdett egy új karriert – amely a korábbi társadalmi státuszához képest alantas, a környezete is úgy fog tekinteni rá. Ha (büszkén) vállalja, hogy „tegnap óta cipőpucoló vagyok, mert úgy döntöttem, hogy megragadom ezt a lehetőséget arra, hogy kitörjek a munkanélküliségből”, akkor a barátai erre úgy fognak reagálni, hogy „igazad van, jó, hogy nem vártál tovább, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan sikeres cipőpucoló leszel”. A többiek meg…
A barátokat pedig arra kérem, két dolgot gondoljanak meg, mielőtt reagálnak egy ilyen bejelentésre. Volt jobb, megvalósítható, javaslatuk arra, milyen állást kellene a barátjuknak választania a régi állása elvesztése után? Jobb lenne a barátjuknak, ha továbbra is munkanélküli lenne, és nem ragadta volna meg azt a lehetőséget?
Azt hiszem, ha az első kérdésre „igen” a válasz, akkor érdemes lenne feltárni az okát annak, a barátjuk miért nem élt azzal a lehetőséggel? Ez persze egy barátság próbáló beszélgetés lehet. Ha a második kérdésre „igen” a válasz, akkor bizonyára erős érveik vannak ennek alátámasztására…
Ha pedig nincs két „igen” válaszuk, akkor kérem, segítsenek barátjuknak abban, hogy újra dolgozhasson, visszanyerje önbecsülését.
Luczek Sándor
Megjegyzés hozzáadásához be kell jelentkeznie.
