Hírportál > OK-Kult > 

Kultúra – Hat év szünet után, gálakoncerttel nyílt meg újra a moszkvai Bolsoj

Szerző: R. Keleti Éva
 

Nagyszabású gálakoncerttel nyílt meg újra Oroszország egyik legnagyobb és a világ egyik legjelentősebb opera- és balettszínháza, a moszkvai Bolsoj.


Az 1776-ban alapított és mai épületében 1825-től működő Nagyszínház teljes megújulását ünneplő megnyitó az év kulturális eseményének számít Oroszországban. Épp fennállásának 180. évében, 2005-ben kezdődött a nagyszabású rekonstrukció, amelynek köszönhetően a legkorszerűbb műszaki megoldásokkal, de 19. századi fényében pompázik ismét az épület. 
Szokatlan képpel nyitott a Bolsoj történelmét bemutató, nem mindennapi gálakoncert. Dmitrij Csernyakov a színház újjáépítői előtt tisztelegve jelképesen őket vonultatta fel először a színre. A 6 év alatt 3600 restaurátor, építész, több száz szakember dolgozott a Bolsoj rekonstrukcióján, amelynek során több mint kétszeresére, 70 ezer négyzetméterre nőtt annak területe. A színházbelső II. Miklós cár korát idézi, a híres cári folyosó selyemszövet tapétáit a moszkvai novoszpasszkiji kolostorban szőtték újra és 400 kilogramm aranyfestéket használtak fel a falakat, erkélyeket borító ornamentika megújítására. 
A 21 milliárd rubeles beruházás eredményét látni és ünnepelni megjelent a koncerten Dmitrij Medvegyev orosz elnök mellett számos állami méltóság, politikus, az üzleti elit, a kulturális élet több kiválósága. Külföldi állam- és kormányfők, a színházi és filmszakma hírességei is meghívást kaptak. Feltűnt a közönség soraiban Monica Bellucci olasz színésznő is. A műsorban az orosz opera- és balett klasszikusaiból, a Bolsoj legnagyobb produkcióiból adtak ízelítőt a honi és külföldi művészek.

Forrás: MTI, 2011. október 28.


Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland