Már az egér halálát jósolják

Szerző: admin
 
A Gartner piacelemző cég szakértője szerint a manapság széles körben használt számítógépes egér napjai meg vannak számlálva: a jövő az érintőképernyőké, valamint a mozgás- és arcfelismerő eszközöké. Más szakértők szerint még korai temetni a számítógépes egeret.

A BBC beszámolója szerint Steve Prentice, a Gartner elemzője legfeljebb három–öt évet jósol a PC-k vezérlésére használt népszerű perifériának, az egérnek. Prentice úgy véli, bár a sík felületen csúsztatgatható kurzorvezérlő eszköz remekül beválik az asztal mellett, a nappaliba szánt digitális szórakoztatóközpontokon vagy laptopok esetében már nem alkalmazható, viszont a billentyűzet minden kényelmetlensége ellenére még jó ideig PC-használók társa marad.

A szakember prognózisát a játékiparban egyre hódító, a szokványostól eltérő irányító ketyerék – például a Nintendo Wii mozgásérzékelős vezérlője – térhódítására alapozza. Példaként hozta fel a Panasonic által fejlesztett szórakoztatóközpontot, amelyet a hagyományos távirányító helyett kézmozdulatokkal lehet vezérelni. A cég fejlesztése akár a felhasználókat is képes megkülönböztetni, a menüben való barangolás során pedig a kezelő maga is megjelenik a képernyőn.

Prentice azt is elmondta, szeptemberben már egy olyan headsetet is piacra dob egy cég, amely a kütyük gondolattal történő vezérlését is lehetővé teszi majd. Eltúlzottnak tartja viszont a fenti jóslatokat Rory Dooley, a Logitech perifériákkal foglalkozó részlegének igazgatója. A társaság a világ legnagyobb egér- és billentyűzet-gyártója, amely az elmúlt húsz évben több mint félmilliárdot értékesített ezekből az eszközökből. Dooley a BBC-nek nyilatkozva elismerte, hogy a konvergencia nyomán – manapság például a tévé és a PC gyakran már egyazon eszköz – a társaság is az újfajta igények nyomán dolgozta át saját egereit. Azonban nem számító arra, hogy ezek az eszközök a következő években eltűnnének a boltok polcairól, már csak azért sem, mert a fejlődő országokban még csak most kezdenek PC-t, internetet használni. Abban azonban Dooley is egyetért, hogy a jövőben egy sor más megoldás lesz az egér mellett a piacon, amelyek a különböző digitális kütyüket lehet majd irányítani. Az első számítógépes egeret Dr. Douglas Engelhar még a hatvanas években készítette el. Pechjére találmányából gyakorlatilag semmiféle jogdíj-bevételre nem tehetett szert, mivel a találmányára vonatkozó védjegyoltalom még a PC-k forradalma előtt, 1987-ben lejárt.


Forrás: www.origo.hu

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem írt megjegyzést

 
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland