Egyre élesebben dúl a konkurenciaharc az online térben, s a kereskedők minden eszközt megragadnak, hogy a felhasználók nálunk vásároljanak, s hosszú távon is a vevőik maradjanak. A verseny leglényegesebb pontja az ár, hiszen senki sem ellensége saját pénztárcájának, s ha ugyanaz a termék máshol olcsóbban megvásárolható, akkor a vevő odafordul. Ezért a virtuális térben a kereskedőknek ismerniük kell azt az árfelhőt, amiben mozoghatnak, s ehhez immár egy magyar fejlesztésű intelligens keresőrendszer ad segítséget.
Jóllehet az IBM csak júniusban ünnepli századik születésnapját, a vissza- és előretekintésre egyaránt alkalmat adó centenáriumi év már februárban elkezdődött. A vállalat előadás-sorozattal, tudományos és üzleti fórumokkal, a cég történetét bemutató könyvvel, rövidfilmekkel és önkéntes dolgozói programokkal készül az évfordulóra.
A kontinensen elsőként európai tehetségközpont nyílhat jövőre Budapesten; ennek megalapításáról előreláthatóan 2012 elején az Európai Parlament hoz határozatot - jelentette be Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Megfiatalodik a francia szeniorok érzelmi élete, legalábbis erre utal az, hogy robbanásszerűen gyarapodik az idősebb korosztály számára létrehozott társkereső portálok száma. E különleges piacnak egyetlen szereplője sem hagyja ki ezt az új lehetőséget, amely számos szerelmi és főleg üzleti lehetőséget kínál.
Egy zsákutcában álló raktárban építgeti archívumát Brewster Kahle, akinek az az álma, hogy az internetoldalak archiválása mellett a világon minden eddig megjelent könyvből is megőrizzen egy-egy példányt az utókornak. Az 50 esztendős Kahle 1996-ban alapította a nonprofit Internet Archívumot, hogy minden eddig létrehozott internetes oldalból megőrizzen egy másolatot. A szakember a közelmúltban határozta el, hogy bővíti archívumát, és nekilátott, hogy beszerezze minden nyomtatott könyv egy példányát.
DOStalgia címmel kiállítás nyílt a Közlekedési Múzeumban. A leghíresebb személyi számítógép, az első valódi mikroprocesszor és a világ egyik legelső e-könyv olvasója - amelyet Charles Simonyi ajándékozott családjának - látható a múzeum új időszaki kiállításán.
Kevesen tudják, hogy Magyarország az aktív időskor és nemzedékek közötti szolidaritás európai évében (2012) mintaország lehetne. Ugyanis az Európai Unióban egyedülálló módon csak itthon születtek meg olyan programok, amelyek a generációk közeledését a számítógép mellett is megvalósították.
Akár a címbeli is lehetne a jelmondata egy amerikai vállakozásnak, amely a napokban mutatta be legújabb PC-jét, amely több szempontból is egyedülállónak számít a piacon. A KiWi PC ugyanis nem csak hogy az Ubuntu Linux operációs rendszer egy speciálisan átalakított változatát futtatja, de hardverkomponensei is különleges módon kerültek összeválogatásra: az idősebb emberek igényeit szem előtt tartva.
Egy brit internetezők között végzett felmérés szerint a Facebook sokkal népszerűbb a pornográf tartalmakat kínáló szájtoknál.
A jövő mobiltelefonjai akár százszor tovább is bírhatják egy feltöltéssel - állítják az Illinois Egyetem kutatói, akik a telefonmemóriák fémvezetékeinek nanocsövekre cserélésében látják a megoldást. A hordozható elektronikus eszközök memóriáját vizsgálva jutottak arra a következtetésre, hogy a legtöbb energia az információ tárolása, pontosabban az adatok lekérdezésekor veszik el. A jelenleg használt memóriamodulok parányi fémvezetékekkel kapcsolódnak össze. A villamosmérnököknek ezeket a vezetékeket sikerült az emberi hajszálnál tízezerszer kisebb nanocsövekkel helyettesíteniük, így a memóriák energiafelhasználása is az eddigi töredékére csökkent.
Az Európai Digitális Kiválóságok (European Seal of e-Excellence) Platina-díját nyerte el Magyarországról a Tengernyi Kaland című alternatív valóságjáték, amely az Egyszervolt.hu, a Microsoft Magyarország, a Nemzeti Tankönyvkiadó, illetve az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület közös szervezésében zajlott 2010 őszén. A kitüntetést Pintér R. Róbert, az Egyszervolt.hu tulajdonos-igazgatója vehette át a CeBIT kiállításon, Hannoverben.
Pécsi gimnazistákat csoportos öngyilkosságra buzdított a napokban egy azóta már törölt felhívás a Facebook-on. A fiatalokra leselkedő veszélyek miatt tavaly Nagy-Britanniában már szóba került egy úgynevezett pánikgomb bevezetése a közösségi portálon. Magyarországról érdemben nem lehet érdemben beleszólni a Facebook fejlesztésébe - tudta meg a Független Hírügynökség.
Az idei év első hónapjában a korábbi, tavaly év végi 1 millió 307 ezerről, 1 millió 322 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív - a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő - ügyfelek száma az előző havi 1 millió 3 ezerről januárban 1 millió 17 ezerre emelkedett, közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
E-könyves szekcióval bővült a Google mobilos alkalmazásboltjának kínálata, bár egyelőre csak az Egyesült Államokban. Az Android Marketen várhatóan filmek és zenék értékesítése is megkezdődik majd.
A Google keresőbe integrált új szolgáltatás a rendelkezésre álló hozzávalók, az elkészítés ideje, illetve az étel kalóriamennyisége alapján segít a felhasználók kedvére való receptek kiválasztásában.