Új médiahatóság új elnökkel – gyerekkorában sokat telefonált

Élés vita alakult ki a kormánypártok és az ellenzék között a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság létrehozása és amiatt, hogy annak élére „pártkatonát" neveztek ki. Veszélyben a közmédia - vélik a fejlemények ellenzői, míg a kilenc évre kinevezett Szalai Annamária azt bizonygatta ma újságírók előtt, hogy a korábbi pazarló és átláthatatlan struktúrát jobb váltja föl.

High-tech ramadán

High-tech ramadán
Az iszlám világ hagyományos böjti hónapja, a ramadán szigorú előírásainak betartását ma már szoftverek segítik, ezek között az ima idejére figyelmeztető, és Mekka irányát mutató alkalmazások is vannak. Az okostelefonokra tölthető, muszlimoknak szánt programok nem csupán ramadánkor könnyítik meg a muszlimok életét.

Gartner-minősítés: a Symantec élen jár az adatvesztés megelőzésében

A Gartner piackutató cég „Magic Quadrant" elemzése alapján a Symantec három kategóriában is az élmezőnyben végzett. Nevezetesen: 2010 Magic Quadrant for Secure E-Mail Gateways; 2010 Magic Quadrant for Security Information and Event Management és 2010 Magic Quadrant for Content-Aware Data Loss Prevention.

Kalózszoftverek: tört Microsoft- és Nav N Go-programok

Kalózszoftverek: tört Microsoft- és Nav N Go-programok
Több mint egy héten keresztül ellenőrizték négy város szaküzleteit a helyi vámhivatalok; ez idő alatt jó negyvenmillió forint értékben találtak kalózszoftvereket. A tapasztaltak alapján a Nav N Go navigációs szoftverei a legtöbbet hamisított programok a Microsoft-termékek után.

Facebook-támadások – kinek adod az arcod?

Az újabb Facebook-botrányokat követően az ESET szakértői ismét felhívják a figyelmet azokra az aranyszabályokra, melyeknek a megtartásával elkerülhetők a közösségi oldalról érkező támadások.

Plusz öt percet kapunk a YouTube-on

Plusz öt percet kapunk a YouTube-on
Öt perccel meghosszabbította az oldalra feltölthető videók hosszát a YouTube: mostantól korábbi 10 helyett 15 perc hosszúságú felvételeket lehet közzétenni a videomegosztón. A változást bejelentő blogbejegyzés szerint a felhasználók kívánságlistáján első helyen ez a kérés, az időtartam korlátozásának lazítása állt.

A PC nem vész el, csak átalakul

Évek óta az érettség jeleit mutatja a PC - ha a két betű az 1981-ben megjelent, asztali, személyi számítógépet jelöli. Számítási feladatokra csak elvétve használják, viszont a mobiltelefon után a leggyakoribb kommunikációs eszköz. Sok jel mutat arra, hogy az okostelefon váltja fel az evolúcióban a személyi számítógépet.

WikiLeaks: honnan jött és mit akar az információ felszabadítója?

WikiLeaks: honnan jött és mit akar az információ felszabadítója?
Valószínűtlen XXI. századi Don Quijote az ausztrál informatikus Julian Assange, a kiszivárogtatásokra szakosodott szervezet és svéd székhelyű honlap, a WikiLeaks alapítója. A magas férfi szerénykedés nélkül, de nyugodtan és halkan beszél, tekintete kissé paranoid - nem ok nélkül -, s úgy viselkedik, mint egy szórakozott professzor.

Okostelefon pár tízezerért

Itt az áttörés: a Vodafone és a Huawei közös mobilja annyiba kerül, amennyiért eddig a telefonáláson kívül alig valamire használható készülékeket kaptunk. Ezzel szemben mindent tud, amit a nagyok, persze az olcsóságnak ára van: a 845-ös csak a három évvel ezelőtti csúcskategória teljesítményét hozza.

Videohívás a hűtőben

Videohívás a hűtőben
Jean-Jacque Sahel, a Skype kormányzati kapcsolatokért és szabályozásért felelős európai igazgatója azt tartja a legfontosabbnak, hogy a kormányok ne korlátozzák az internetes cégek fejlődését, a szolgáltatók pedig ne tiltsanak önkényesen bizonyos technikákat. Sahel a Szélessáv Műhely rendezvényén beszélt az internetes telefonálás jövőjéről.

Mobilon látom a falat, ami nincs is ott

Mobilon látom a falat, ami nincs is ott
Ha látunk egy embert rohangálni egy réten kezében egy telefonnal, nem feltétlenül őrülttel van dolgunk. Lehet, hogy csak egy labirintusban bolyong és kétségbeesetten keresi a kivezető utat. Egyre több olyan mobilos alkalmazás van, mellyel a valóságot virtuálisan bővítjük ki. A leggyakoribb felhasználási módja az augmented realitynek, ha turisták vagyunk egy városban, de a játékok is nagyon izgalmasak lesznek idővel.

Tizenöt éves az MP3

Tizenöt éves az MP3
Tizenöt éves születésnapját ünnepli szerdán a világ legismertebb, egyben legelterjedtebb zenei formátuma, az MP3, amely az internet terjedésével együtt a digitális zenehallgatási szokásokat is forradalmasította. Az MPEG-1 Audio Layer 3 (MP3) a Fraunhofer Intézet által kidolgozott adatveszteséges zenetömörítési eljárás, amelyet még 1992-ben dolgoztak ki a zenei tartalmak digitális formában való tárolásához, és amelyre azért volt szükség, hogy az akkori analóg jelforrásokhoz hasonló, elfogadható minőségű hangok a tömörített videojelekkel együtt kerülhessenek CD-lemezekre.

Európa vezeti a levélszemétküldők ranglistáját

Európa vezeti a levélszemétküldők ranglistáját
Európa Ázsiát megelőzve átvette a vezetést a levélszemétküldők ranglistáján, a legtöbb kéretlen üzenet Nagy-Britanniából származik - derül ki a Sophos biztonsági szoftverekkel foglalkozó vállalat jelentéséből. A második negyedévi statisztika alapján Ázsiát kevéssel megelőzve Európából a spamek egyharmada származik. Ehhez az eredményhez nagyban hozzájárul Nagy-Britannia, amely a világ levélszemét forgalmából való 4,6 százalékos részesedésével a negyedik helyre került. Az ázsiai országok közül az általában az elsők között szereplő Vietnám és Kína 5 helyezéssel a lista 10. és 12. helyére esett vissza.

Teljes egészében nappaliba való formát öltött a Mac Mini

Teljes egészében nappaliba való formát öltött a Mac Mini
Az uzsonnásdoboz-méretű Macintosh megtestesíti mindazt, amit egy kompakt multimédiás számítógépről elvárhat az ember: kicsi, halk és nagyon jól mutat akár az íróasztalon, akár a tévéállványon. Ennél sokkal többet azonban nem, és emiatt nem igazán éri meg az árát.

Zenélő retikül

Zenélő retikül
Az UrbanTool táskája beépített kezelőfelülettel teszi kényelmesebbé a zenehallgatók mindennapjait.
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland