Derűvel, életkedvvel a rák ellen – jubileumi rendezvény a Petőfi Csarnokban

Derűvel, életkedvvel a rák ellen – jubileumi rendezvény a Petőfi Csarnokban
Augusztus 28-án, szombaton egész napos, vidám, születésnapi ünnepségre hívja meg a kicsiket és nagyokat a 25 évvel ezelőtt létrehozott „A rák ellen, az emberért, a holnapért" Társadalmi Alapítvány és az ugyancsak az idén negyedszázados budapesti Petőfi Csarnok.

Közvetlen közelről csodálható a Feszty-körkép

Az ópusztaszeri beruházás során teljes egészében átépítették a körképnek helyet adó rotunda tetőszerkezetét, csaknem 1000 négyzetméternyi új kiállítóteret alakítottak ki és megszépült a főépület környezete is.  

Ingyen lépnek fel a független színházak

Magács László, a Merlin Színház igazgatója, a Befogadószínházak Társulásának elnöke, reagálni akart arra a Vidnyászky Attilával, a debreceni Csokonai Színház igazgatójával, készült interjúra, ami a lapunkban csütörtökön megjelent. Egyben bejelenti, hogy bár pénzhiány miatt elmarad a Debreceni Alternatív Színházi Szemle, a Melinben szeptember 10-14-ig látható lesz a versenyprogram. Az együttesek vállalták, hogy ingyen lépnek föl.

Csoda Nyíregyháza-Sóstófürdőn

Nyíregyháza-Sóstófürdőn van egy hotel, a Barbizon, amelynek parkjában szabadtéri színpad működik.

Több ezren vettek részt az első Kolozsvári Magyar Napokon

Több ezren vettek részt az első Kolozsvári Magyar Napokon
Több ezer ember vett részt az első alkalommal megrendezett Kolozsvári Magyar Napokon. Kolozsvár 1316-os megalapításának 694. évfordulójára kitűzött városnapok vasárnap este értek véget, a város főterén tartott szimfonikus koncerttel.    

Kiállítás a budapesti kerékpározás kultúrtörténetéről

Kiállítás a budapesti kerékpározás kultúrtörténetéről
Idén ősszel FreeCikli címmel a budapesti kerékpározás kultúrtörténetét bemutató kiállítást rendez a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma.     

Balaton a LaktaTó: gasztronómiában is az elsők között

A Balaton-régióban a nyár végének közeledtével is számos program és rendezvény várja a fesztiválok évében a magyar tengerhez érkező vendégeket. Továbbra is tart, és egyre sikeresebb a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának (RMI) nagyrendezvényeket érintő pecsétgyűjtő akciója, amelyben balatoni üdülést, wellness-hétvégét nyerhet a szerencsés fesztiváljáró.

Matyóföldi Folklórfesztivál

Matyóföldi Folklórfesztivál
Tajvani, szenegáli, török, grúz és több magyar tánccsoport lépett fel az idei Matyóföldi Folklórfesztiválon augusztus 6-8. között Mezőkövesden. Mindhárom nap kismesterség bemutatókkal várták a Hadas városrészbe érkezőket, ahol az alkotóházakban különböző kézműves-foglalkozásokat, mesterségeket próbálhattak ki a vállalkozó kedvű vendégek.

Előmerészkedtek a mosómacikölykök

Előmerészkedtek a biztonságot nyújtó odúból a pár héttel ezelőtt született mosómedvekölykök a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A szerencsés látogatók már meg is pillanthatják a budapesti állatkert legifjabb mosómedvéit.

Roma Divatház Pesten

Roma Divatház Pesten
A Roma Divatház Pesten, az erzsébetvárosi Akácfa utcában nyílt meg, Magyarországon ilyen még sosem volt. A divatházat, amire a turisták is felfigyeltek, egy copfos, fekete hajú roma ötvös, Varga Erika találta ki, aki gyerekkorában, a hetvenes években a szüleivel együtt ekhós szekérrel járta Szabolcs megyét.

Díjat kap Barbara Streisand

Barbra Streisandnek ítélték oda a 2011. évi MusiCares év embere díját - jelentette be ezt szerdán az amerikai Hanglemez Akadémia (Recording Academy) és a MusiCares Alapítvány.

Magyarországi meghívottakkal rajtol az idei Filmtett-Duna Műhely alkotótábor

Magyarországi meghívottakkal kezdődik szerdán Homoródfürdőn a 9. Filmtett-Duna Műhely alkotótábor, amelyre erdélyi, magyarországi, vajdasági, svájci és csehországi táborlakók is jelentkeztek. A szervezők olyan helyszínt kerestek, ahol egyrészt rengeteg lehetőség nyílik filmes témákat találni, másrészt pedig táborként is kellemes hely - nyilatkozta az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című napilapnak Buzogány Klára szervező, aki a Filmtett - Erdélyi Filmes Portál főszerkesztője. A szervezők a tábor történetében még soha ennyi országból nem kaptak jelentkezést, mint az idén.

Történelmi kavalkád Székesfehérváron

Történelmi kavalkád Székesfehérváron
Történelmi kavalkáddal várja Székesfehérvár a következő hétvégeken a turistákat; interaktív idegenvezetés, harcművészeti bemutatók, utcazene, meseprodukció részesei lehetnek péntektől szeptember 19-ig minden hét utolsó három napján a városban élők és az oda látogatók - közölte a turisztikai kht. ügyvezetője.

Művészetek Völgye: felébredt Csipkerózsika-álmából – tíz nap siker

Kétévi szunnyadozás után feltámadt a Művészetek Völgye, s az összművészeti fesztivált 20. alkalommal ezúttal teljes programmal rendezték meg a Balaton-felvidék községeiben. Július 23-augusztus 1. között Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, Öcs, Pula, Monostorapáti és Nagyvázsony várta a Völgy-lakókat.

Jaguárkölyök született a Szegedi Vadasparkban

Jaguárkölyök született a Szegedi Vadasparkban
Jaguárkölyök (Panthera onca) született a Szegedi Vadasparkban, fiatal anyja azonban nem tudja ellátni, ezért Veprik Róbert igazgató kézben neveli a koromfekete hímet. A Szegedi Vadaspark jaguárnőstényének ez volt az első ellése, és valószínűleg tapasztalatlansága miatt nem tudta gondozni kicsinyét, ezért két nap után el kellett választani tőle utódját - mondta a szakember az MTI-nek.
kapcsolat | felhasználási feltételek |  Copyright © Infopoly Alapítvány 2010.
pokland