Jóváhagyta a görög parlament csütörtökön a közalkalmazotti nyugdíj-reformtörvényt. Miközben a törvényhozás a jogszabályt tárgyalta, egy újabb sztrájk bénította meg a kormány megszorító intézkedései miatt a légiközlekedést Görögországban.
Az egész világon egyre több szülő aggódik amiatt, hogy gyermekeik mivel töltik az idejüket az interneten. A Harris Interactive kutatása szerint az amerikai szülők félelmei jogosak.
Leonardo da Vinci Londonban őrzött Sziklás Madonnájának restaurálása során a festmény számos titkára derült fény.
Feltárják Izraelben Gat filiszteus település romjait, amely a Biblia szerint Góliát szülővárosa volt. Az ásatásokat irányító Aren Maeir régészprofesszor szerint az ország központi részén, Jeruzsálem és Askelon között félúton lévő tel-tzafiti lelőhelyen folyó feltárások fantasztikus eredményeket hoztak.
Száz éve, 1910. július 14-én született William Hanna, Foxi Maxi, Maci Laci, Frédi és Béni társalkotója, akinek rajzfilmfiguráin a huszadik században generációk nőttek fel és milliókat szórakoztattak világszerte.
Megvásárolható Marilyn Monroe utolsó villája, amelyben csaknem ötven évvel ezelőtt holtan találták az amerikai színésznőt.
Mintegy 10 perces szoba-kerékpározással előállított energiáért cserébe ebédre, vagy vacsorára beváltható jegyet kínál egy hotel Koppenhága egyik elővárosában. A hotel 366 szobájának berendezéseit újrahasznosított, és biológiailag lebomló anyagokból készítették, a konyhai hulladékokból pedig bioüzemanyagot állítanak elő.
Az emberi agy csecsemő- és gyerekkorban leggyorsabban növekvő részei csaknem teljesen azonosak azokkal a területekkel, amelyek az embert a főemlősöktől megkülönböztetik - állapították meg amerikai kutatók.
A történészek végre ténylegesen megtalálhatták Artúr király legendás asztalát, amely mellett legalább ezren ülhettek.
A grúz hatóságok szerint egy grúz nő a világ legidősebb embere, aki csütörtökön ünnepli 130. születésnapját. A világ legidősebbjeinek életkorát hitelesítő Gerontológiai Kutatócsoport azonban még nem foglalkozott az állítással.
Ezúttal a nyugdíjreform elleni tiltakozásul vonulnak az utcára a dolgozók Görögországban: a dél körül kezdődő megmozdulásokkal párhuzamosan a szakszervezetek is sztrájkot hirdettek.
Napi két alma elfogyasztásával legalább tíz százalékkal csökkenthető a vér koleszterinszintje - hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság. Mielőtt megennénk a gyümölcsöket, legalább 40 másodpercen át 50-52 Celsius-fokos meleg vízben mossuk meg, hogy eltávolítsuk héjukról a baktériumokat - tette hozzá Máire Goeghegan-Quinn, a kutatási és fejlesztési biztos szóvivője.
A nagyobb élettartamú élőlények közül csupán három fajnál fordul elő menopauza: az embernél, a rövidszárnyú gömbölyűfejű delfinnél valamint a kardszárnyú delfineknél. Brit kutatóknak most sikerült kideríteniük, miért.
Egy nemrég készített felmérés szerint a francia lakosság 9 százaléka, mintegy négymillió ember él teljes magányban. Ez azt jelenti, hogy a boltban való köszönésen kívül kevesebb mint három emberrel tartanak személyes kapcsolatot.
Az idős özvegy egy romos házban élt Pennsylvania kietlen északi részén, de legalább nem egyedül: férje és ikernővére mindig vele voltak, még jóval haláluk után is. A néni egyébként mind a szomszédok, mind a halottkém elmondása szerint normális, sőt kellemes társaság, csupán a halál feldolgozásával akadnak problémái.