A román parlament a múlt héten döntött arról, hogy életbe léphetnek a kormány által tervezett deficitcsökkentő megszorítások. Az intézkedések között van a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése is, melynek következtében összesen 1.082.000 nyugdíjas kap majd minimális öregségi járandóságot, ami havi 23 ezer forintnak felel meg. A csökkentésről szóló hírek megdöbbentő tettre késztettek egy 97 éves brassói nőt: néhány nappal ezelőtt konyhakéssel vágta fel saját torkát.
Amerikai tudósok az új emberi tüdő növesztése irányában tett fontos előrelépésről számoltak be: laboratóriumban tenyésztett sejteket ültettek patkányok tüdejébe, egy másik kutatásban pedig mikrocsip segítségével az emberi tüdőt utánozták. A Yale Egyetem kutatóinak a világon elsőként sikerült laboratóriumban tenyészett sejtekkel és azok patkányba ültetésével olyan tüdőket megalkotniuk, amelyek 45-től 120 percig működtek.
Német kutatók szerint, Tutanhamon sarlósejtes vérszegénységben hunyt el, nem pedig maláriában, ahogy a februárban közzétett, egyiptomi vizsgálat állította.
Izraeli kutatók egy olyan vérteszt kifejlesztésén dolgoznak, amely akár kilenc évvel a tünetek megjelenése előtt is képes kimutatni a szklerózis multiplexet. A szakemberek szerint ez a felfedezés korábbi kezeléshez és a betegség progressziójának gátlásához vezethet.
A mexikói Hernandez család egy tagja 56 év után újra gólt lőtt a franciáknak labdarúgó-világbajnokságon.
Összekapcsolódott a Szojuz TMA-19 orosz űrhajó a Nemzetközi Űrállomással, amelynek fedélzetén ily módon ismét hatfős legénység dolgozik - közölte a Moszkva melletti földi repülésirányító központ. A Szojuz péntekre virradó éjszaka, automata üzemmódban kapcsolódott az ISS-hez. A Szojuz fedélzetén két amerikai és egy orosz űrhajós - Douglas Wheelock, Shannon Walkert és az orosz Fjodor Jurcsihin - érkezett az űrállomásra. Az ISS-en eddig két orosz és egy amerikai űrhajós dolgozott: Alekszandr Szkvorcov parancsnok, Mihail Kornyijenko és Tracy Caldwell fedélzeti mérnökök.
A jelenlegi hatvanról 62 évre emeli a francia kormány a nyugdíjkorhatárt. A régóta várt hírt szerda reggel jelentette be a munkaügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy az intézkedésnek köszönhetően 2018-ra a nyugdíjrendszer egyensúlyba kerülhet.
Elősegíti a fogyást, így csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek és a diabétesz kialakulásának esélyét a csípős paprikában lévő kapszaicin nevű anyag - bizonyították be dél-koreai kutatók.
Közös emlékbélyeget adott ki az osztrák és az izraeli posta a "nácivadászként" ismertté vált és időközben elhunyt Simon Wiesenthalról - a bélyeg máris kapható.
Sok tanulmány született arról, hogy a depressziósok között több a szívbeteg, mint a jó kedélyű emberek csoportjában, arról azonban nem nagyon készült tudományos megfigyelés, hogy a vidám, kiegyensúlyozott személyiség véd-e a szívrohamtól. Kanadai kutatók erre vonatkozó vizsgálatának eredményeit az European Heart Journal közölte.
Nicholas Carr még csupán az előmunkálatokat végezte a The Shallows: What the Internet is Doing to Our Brains (A felszínesség: mit művel az internet az agyunkkal) című könyvéhez, amikor rádöbbent arra, hogy ha sürgősen nem hagy fel a rendszeres internetezéssel, akkor sosem fogja befejezni a munkáját.
Hármas ikreket hozott a világra egy 66 éves nő Indiában - derült ki a terhességet felügyelő termékenységi klinika tájékoztatásából. A legidősebb gyermeknek életet adó nő 72 éves volt és a boldog kispapa csak a 75.-et töltötte be. Ők is indiaiak.
A bőrből készült, fűvel kitömött lábbeli négyszáz évvel öregebb még a Stonehenge-nél is. A tökéletes állapotban megőrződött cipőre egy örményországi barlangban bukkant rá egy egyetemista lány.
Olaszországban 65 évre emelik a közszférában dolgozó nők nyugdíjkorhatárát a jelenlegi 61 évről - döntött csütörtöki ülésén az olasz kormány.
A Pekingi Orvostudományi Egyetemen dr. Rutai Hui és kollégái állítása szerint a mértékletes csokoládé-fogyasztás azokon az emberek segíthet, akiknek amúgy is esélyük van valamilyen szívbetegség kialakulására.